A Mágus útja. Negyedik lecke

Ki vagyok én? Egyedül ezt a kérdést érdemes feltenni, s erre az egyetlenre sosincs válasz.
A sorsod, hogy végtelen sok szerepet játssz el, de ezek egyyike sem te vagy.
Bár a lélek nem helyhez kötött, mégis a testnek nevezett ujjlenyomatban lakozik.
A mágus nem a helyi jelenségnek gondolja magát, aki a nagyobb világról álmodik.A mágus maga a világ, amely a helyi jelenségekről álmodik.
Merlin sok évre eltűnt Artúr világából, azután egy napon hirtelen újra feltűnt, amikor Camelot erdején átsétált. Artúr király a mester viszontlátása feletti örömében, királyi lakomát rendezett. De Merlin zavartan viselkedett, és úgy nézett egykori növendékére, mintha sosem látta volna még.- Talán részt vehetek a lakomán, ha az vagy, akinek tartalak. - mondta Merlin. - De mondd meg, igaz lelkedre, ki vagy te?- Artúr igen meglepődött, de mielőtt tiltakozhatott volna, Merlin az egybegyűlt udvarhoz fordult, és hangosan így szólt: - Ezt a zacskó aranyport annak adom, aki megmondja, kicsoda ez az ember. - És a keze között megjelent az aranyportól duzzadó zsákocska.- A Kerekasztal lovagjai zavarba jöttek, és igencsak bosszankodtak, de egyikük sem lépett előre. Hosszas várakozás után jelentkezett egy fiatal apród.: - Mindannyian tudjuk, hogy ő a király.- Merlin a fejét rázta, és kurtán-furcsán kiküldte az apródot a teremből.- Nem tudja egyikőtök sem, hogy kicsoda ő? - kérdezte ismét.- Ő Artúr! - kiáltotta egy hang -, minden bolond tudja. Merlin a pillantásával kereste - és őt is kutasította teremből. Az egész udvar zavarban volt, de a mágus kérdése hamarosan játékká alakult. - Számos válasz röppent fel: Uther Pendragon fia, Camelot uralkodója, Anglia királya. Merlin egyik választ sem fogadta el, például az olyan szellemes válaszokat sem, mint Ádám fia, Albion virága. Férfi a férfiak között stb. Végül Guinevere maga is megszólalt: - Ez az én szeretett férjem. - suttogta. De Merlin ismét csak a fejét rázta. Sorban mindenkit elbocsátott, s végül csak a mágus meg a király maradtak a nagy csarnokban.- Merlin, mindannyiunkon kifogtál - ismerte el Artúr. De én biztosan tudom, hogy ki vagyok. És válaszom ez: régi barátod és tanítványod. - Pillanatnyi mérlegelés után Merlin a korábbiakhoz hasonlóan ezt a választ is elutasította, s a királynak nem maradt más választása, mint hogy ő is elmenjen. De kíváncsiságában egy nyitott ajtóhoz ment, ahonnan beláthatott a nagy terembe. Meglepődve figyelte, amint Merlin az ablakhoz lépett, kinyitotta az erszényt és a levegőbe szórta az aranyport.- Miért dobtad ki az értékes aranyat? - kiáltott fel Artúr nem tudván uralkodni magán. Merlin feltekintett. - Így kellett tennem, mert csak a szél mondta meg, hogy ki vagy te - válaszolt.- A szél? Hiszen nem mondott semmit!- Pontosan
A LECKE MEGÉRTÉSE
A mágusok és a hozzájuk hasonlók általában örömmel maradnak névtelenek és helyhez nem kötöttek. Nem szívesen tartózkodnak olyan helyeken, ahol a halandók otthonosan mozognak.- Attól, hogy valaki a nevemen szólít, még idegen. Attól, hogy ismered az arcomat, még nem ismersz engem - magyarázta Merlin. - A mágusok a kozmosz polgárainak tekintik magukat. Ezért lényegtelen számukra bármiféle helymeghatározás. A halandó éltben bennünket nevek, címkék, és meghatározások jelölnek. Bár hasznos, ha van neved - pl. ebből tudhatod, melyik születési bizonyítvány a tiéd, de hamarosan korláttá lesz. A neved címke. Leírja, mikor és hol születtél, kik a szüleid. Néhány év elmúltával jelzi, milyen iskolába jártál és mi a foglalkozásod. Harmincéves kor körül a személyazonosságodat már a szavak ládájába lehet zárni. A ládika falai például a következő mondatokból lehetnek: katolikus adófizető, Cornellben tanult, nős, három gyermeke van, továbbá kölcsönt vett fel. - Lehetnek e tények pontosak, de mégis félrevezetők. A feltételekhez nem kötött szellemet zárnák a feltételek csapdájába. Úgy tűnhet, e határok közül sok tartozik hozzád, pedig csupán a testedhez tartoznak, s te magad sokkal több vagy testednél. A mágus különös viszonyban van testével. Tudatgomolyagnak látja, ami formát ölt a világban, ahogyan a sziklák, a fák, a helyek, a szavak, a vágyak és az álmok is áradnak és alakot öltenek. Az az egyszerű tény nem zavarja a mágust, hogy a vágyak és az álmok nem kötődnek anyaghoz, a test viszont szilárd. A mágusokban nincs meg a mi megszokott előítéletünk, miszerint a "szilárd" egyenlő a "valódi"-val. A mágus nem helyi jelenségnek gondolja magát, aki nagyobb világról álmodik. A mágus maga a világ, ami helyi jelenségekről álmodik. Nem korlátozzák a határok. A halandók nem létezhetnek korlátok nélkül. Testük határozza meg, hol vannak. Test nélkül az ember még azt sem tudná, hol van otthon, hiszen az otthonban talál a test védelmet és nyugalmat. Merlin mégsem tekintette magát hontalannak. Azt mondta: - A testem olyan, mint valami pihenőhely, ahová gondolataim haza-hazatérnek. De olyan gyorsan röppennek ki meg be, hogy akár azt is mondhatnánk, inkább a levegőben laknak. Feltételezzük, hogy gondolataink a fejünkben zajlanak, de ezt sem tudjuk bizonyítani. Ki látott már akár csak egyetlen gondolatot is megszületése előtt? Ki képes követni a gondolatot a maga változásaiban? Merlin sosem értette, miért ragaszkodnak a halandók testükhöz. - Ám mondjuk erre az adagnyi húsra és csontra hogy "én vagyok", de csak akkor, ha arra a dombra, legelőre, kastélyra is azt mondjuk, hogy az is "én vagyok". A halandó test Merlin szemével nézve ruhafogas, amire hiteket, félelmeket, előítéleteket és álmokat aggattak. Ha túl sok kabátot rakunk a fogasra, magát a fogast már nem is látni. Merlin szerint ezt cselekedték a halandók a saját testükkel. Az emberi testtől többé már nem látni a valóságot - a tudatosság időn áthaladó folyamát - mert a múlt súlya nehezedik rá.
A LECKE MEGÉLÉSE
E lecke megtapasztalásához egy időre el kell felejtened a nevedet. Akkor tedd fel a kérdést: Ki vagyok én? Ha elhagyod a nevet és a formát, felfedezheted, ki vagy valójában. A legtöbb esetben a határok által tapasztaljuk meg önmagunkat. Szerepet játszani is korlátozottságot jelent, mégis mindenki állandóan különböző szerepeket tölt be. Amikor kisgyermek voltál, édesanyád mindennél fontosabb volt számodra. Fel sem merült benned, hogy az ő életében más is létezhet, mint az anyaszerep: rögzült elképzelésed alakult ki személyéről. Csak amikor felnőttél, vetted észre, hogy más szerepeket is átél: feleség, testvér, gyermek, dolgozó nő stb. A legtöbb gyermek számára nehéz elfogadni, hogy anyja életében az anyaszerepen túl másnak is helye van: ilyen a kisgyermek természetes önzése. De idővel szüleink példáján valamennyien megtanuljuk saját szerepeinket. Ha több szerepet viselünk, mintha kitágítanánk tapasztalásunkat. Ha egy nő csupán anya volt, életét fojtogatónak láthatja. "Teljes"-nek lenni a mai társadalmunkban azt jelenti: a lehető legtöbb szerepet hordozni. De a mágus egyáltalán nem így látja a helyzetet. Számára a teljesség a minden szereptől való elszabadulást jelenti. - Szabad lélek vagyok, aminek léte ehhez a kis testhez kötődik - mondaná Merlin. - Hüvelyk és mutatóujjaddal körbefoghatod a Napot, de attól a fénye még betölti az égboltot. Veszélyes dolog kilépni a szerepjátszásból, de nem léphetsz be a mágus birodalmába, ha azonosítod magad hordozott szerepeiddel. Mit jelent a minden szereptől való szabadság megtapasztalása? Valójában eléggé egyszerű. Amikor reggel felébredsz, mielőtt elkezdenél az előtted álló napon gondolkodni, akad egy röpke pillanat: amikor már ébren vagy, de még mindig határozott gondolat nélkül. Csak önmagad vagy a tudatosság állapotában. Az egyszerű létezésnek ez az állapota meg-megismétlődik a nap során. Csak kevesen veszik észre, mert szokásaink alapján a gondolkodási folyamattal azonosulunk, s az is végighúzódik a napunkon. De valójában nem az vagy, akire gondolsz. Nehezen hihetőnek találod ezt, pedig a fejedben lakozó gondolatok nem tartoznak hozzád. A nevedhez, a felvett szerepeidhez tartoznak. Ha mondjuk a gyermekére gondoló asszony vagy, akinek az jár a fejében, hogy mi lehet vele az iskolában, vagy mit készítsen neki vacsorára, stb. tulajdonképpen nem te gondolod mindezt. Ezek az anya gondolatai. Amikor orvosi gyakorlatom során diagnózisokról, receptekről gondolkodom, akkor ezek bennem az orvos gondolatai. Az anyaszerep vagy az orvosszerep természetesen hasznos, de véges, és egy napon mindannyiunknak szembe kell néznie a "Ki vagyok én valójában?" kérdésével. Erre általában nem adnak választ a szerepeink, bármennyire is jól töltöttük be azokat. Ugyanakkor a másodperc töredéke alatt kiléphetsz szerepeidből ha akarsz. Figyelj az olvasóra, amíg ezt az oldalt olvasod. Vagy fordítsd figyelmedet a hallgatóra, amikor zenét hallgatsz! Vagy amikor szivárványt nézel, pillants a szemlélőre! Ezekben az esetekben azonnal érzékelni fogod az éber, kívülálló, csendes mégis nagyon is élő tudatot. Mit csinálsz hát tulajdonképpen? Megszakítod a megfigyelés folyamatát, hogy elkapd tekinteteddel a megfigyelőt. Ez a trükk bepillantást ad létezésed teljes bizonyosságába, mert minden megfigyelésen túl ott áll a változatlan megfigyelő. A látó minden időhöz kötött tapasztalás időtlen szereplője, és ez a látó te magad vagy. Időtlennek lenni ijesztő távlat lehet, ha szorosan azonosulsz az általad játszott szerepekkel. Számtalan ember összeroskad, ha elveszíti az állását, ha gyermekei felnőnek és elhagyják a szülői házat, ha szeretett társuk meghal. "Én" érzékelésük annyira nevekhez, címkékhez és szerepekhez kapcsolódott, hogy nem maradt idejük valódi énjük felfedezésére. Egészen emberivé lennünk valóságossá tesz bennünket. A valóságosság nem meghatározható, csak megtapasztalható. Figyeld éberen a nap során azokat a kurta perceket, amikor alapvető emberi énedet megtapasztalod egy lélegzet, egy érzelem, egy érzékelés mögött! Mielőtt holnap kiugranál az ágyból, mielőtt értelmed zakatolásba kezd, igyekezd elkapni a tiszta és egyszerű létezés pillanatát! Ez a mozdulatlan, csendes, névtelen állapot rendkívül megnyugtató. Gondolkodás, beszéd, vagy cselekvés nem éri el. Olyan vár, aminek a falait ellenség soha nem veszi be, s az élet minden gazdagságát magában rejtő kincseskamrát őrzi.

A Mágus útja Harmadik lecke

A mágus szemléli ugyan a világ keletkezését és elmúlását, de lelke a fény birodalmában lakozik
A díszlet változik, de a látó ugyanaz marad
Tested az a hely, amit emlékeid otthonnak mondanak
Merlin általában szívesen kivonult a halandók látómezejéből, de egy-egy késő nyári estén olykor fél lábon ácsorogva találták a szántóföld szélén. Kíváncsi parasztok jöttek oda hozzá, de Merlin szoborként állt ott, hangot sem adott, a jelenlétüket sem vette tudomásul.Ilyenkor Artúrnak úgy tűnt, a mestere vén darumadárhoz hasonló, amely a lápban ácsorogva halra vár. Egy nap, miután Merlin több órán keresztül bámult a tavacskába, a fiú nem tudott ellenállni a kísértésnek, és megkérdezte, mit nézett.- Nem tudom megmondani! - válaszolta Merlin. - Észrevettem egy szitakötőt és meg akartam nézni közelebbről. Úgy repült át az ösvény fölött, mint egy röppenő álom, de később már nem tudtam volna megmondani, hogy én álmodom-e a szitakötőről, vagy az álmodik rólam.- Hát nem nyilvánvaló a válasz? - kérdezte Artúr.Merlin keményen a fiú fejére koppantott.- Azt hiszed, az álmaid itt vannak: bent. De én mindenütt megtalálom magamat, tehát ki tudhatja, melyik részem álmodik egy másik részemről?
A LECKE MEGÉRTÉSE
A bennünk élő mágust tanúnak is nevezhetnénk. A tanú feladata nem az, hogy beavatkozzék a változó világ dolgaiba, hanem nézi és megérteni. A tanú sosem pihen, mindig ébren van, akkor is ha álmodsz vagy akár álom nélkül alszol. Ezért nem a te szemed segítségével kell látnia, s ez bizony egészen különlegesen hangzik. Nem a szem a látás nélkülözhetetlen szerve?Mindaz, amit a viszonylagos világban látunk, hallunk, vagy érintünk, alapvetően energiából és közlésből áll. Minden egyes atom felbontható ezekre az összetevőkre. Ősi állapotukban ezek az alkotórészek formátlanok. Egy köteg energia, kis füstfelhőhöz hasonlóan, kaotikus sebességgel szállhat el, a közlés véletlenszerűen apró darabkákra hullhat szét. Ezért másik erőre van szükség ahhoz, hogy létrehozza a világ csodálatos életét. Az értelem a világegyetem kötőanyaga.A mágus számára ez nem puszta elméleti fogalom, mert saját belső látásával látja, hogy ő maga az értelem. A halandók zavarba jönnek az ilyen kijelentés hallatán, mert ez nem az értelemtől származik. Tudnak dolgokat, de nem szoktak hozzá magához a Tudáshoz.- A legragyogóbb halandó sem jobb, mint a legnagyobb bolond, amint mindketten aludni térek. - mondta Merlin.- Ugyanazokat a félelmetes rémálmokat álmodják és aggódnak a halál miatt. A félelem velünk született, és a gyönyörűség egyetlen pillanatát sem vagyunk képesek az elmúlás miatti aggodalom nélkül élvezni.A mágus tudása még alvás közben is jelenvaló marad. A mágus számára az éber, mindig tudatos, mindent tudó, egyetemes értelem nem csupán valami távoli alkotó erő. Benne él minden atomban. Szem a szem mögött, fül a fül mögött, értelem az értelem mögött.A mágusnak nem kell nyitott szemmel ébren lennie ahhoz, hogy lásson. A látás - a szó legszélesebb értelmében - akár álmodás vagy alvás közben is történhet, hiszen látni annyit jelent, mint ébernek lenni az egyetemes értelem számára. Amikor a tanú tökéletesen jelen van, mindent megért.A mágus tudása tiszta forrás, és nem külső tényekben bízik. Közvetlenül a forrásból meríti az élet vizét. Függetlenül attól, hogy milyen hogy milyen változások történnek a világegyetemben, a mágus tudása nem változhat: a díszlet jön és megy, de a látó ugyanaz marad. Mielőtt találkozunk a bennünk élő mágussal, ahhoz, hogy bármit is tudhassunk, az érzékelésünket és az értelmünket kell igénybe vennünk. A mi tudásunk tanult magatartás, amelyet emlékezetünkben raktározunk és érdeklődésünk szerint csoportosítunk, s ebből következően sajátosan válogat. A mágus tudása veleszületett.Egy alkalommal Artúrban megfagyott a vér a félelemtől, amikor Merlin egy hatalmas mészároskéssel őrülten hadonászva futkosott.- Mit csinálsz? - kérdezte a fiú reszketve.- Gondolkodom - válaszolt Merlin. - Te nem így gondolkodsz?- Nem - válaszolta Artúr.Merlin hirtelen megállt. - Nos akkor valószínűleg tévedtem. Az volt a benyomásom, hogy a halandók késként használják az értelmüket, vagdalnak és darabolnak. Kipróbáltam, milyen érzés. Ami azt illeti nagy adag erőszak rejlik abban, amit ti, halandók ésszerűségek mondotok. A mágus szeme olyan, akár a lencse, ami minden képet összegyűjt és torzítás nélkül továbbít. Enne a fajta tudatosságnak előnye, hogy egyesít, míg a racionális gondolkodás mindig szétválaszt. A racionális értelem a világban "kint" levő tárgyakat időben és térben nézni, a mágus viszont mindent önmaga részeként lát. Ahelyett, hogy "ott kint" és "itt bent" besorolásokban gondolkodna, csak a szüntelen folyamatot érzékeli.Ebből adódik Merlin válasza, miszerint alig tudja megmondani, vajon ő álmodott-e a szitakötőről vagy a szitakötő álmodott-e őróla. A különbség csak a szétválasztás esetén, az értelem működésével jön létre. A mágus szemében ők ketten azonosak.
A LECKE MEGÉLÉSE
Nem könnyű elmagyarázni, mit jelent ebben az összefüggésben tanúnak lenni. Rendes ébrenléti állapotban mindannyian látjuk a tárgyakat, de a tanú fényt lát. Önmagát pedig a fény középpontjában levőnek, a tárgyat egy másik középpontban levőnek, s mindet csupán fénynek az óriási állandóan változó térben.A fény a magasabbrendű létezés tartalmi hasonlata, Amikor valaki halálközeli élményt él át, és azt mondja, "beléptem a nagy fényességbe" valójában csak énje finomabb rétegét tapasztalta meg. A fény megjelenhet a menny, vagy egy másik világ képében, de a mágus számára a mi megszokott világunk is csupán kép: a tudat kivetítése.- Minden tudatosság fény - mondta Merlin. -, és a fény is tudatosság.A határok, amelyekkel szétválasztjuk a mennyeit és a földit, a szellemit és a tárgyit, a valóságosat és a nemvalóságosat, csupán megszokásokból épülnek föl. S mivel mi húztuk meg a határokat, éppolyan könnyen el is tüntethetjük őket. Nézz figyelmesen erre a könyvoldalra! Ez egy tárgy. Szilárd abban az értelemben, hogy a fa rostjait dolgozták fel papírrá, de elvont is, hiszen gondolatok alkotják. Akkor tehát ez a tárgy most papír, gondolat, vagy esetleg mindkettő? Figyeld meg, milyen könnyedén meglátod benne mindkettőt, de vedd észre azt is, hogy nem látod egyszerre mindkettőnek! A különböző valóságok létezhetnek együtt, más szavakban, de mindegyik a létezés számára annak megfelelő lépcsőjén áll. Valamely szó egy adott szinten csupán tintapontokból áll, de másik szinten kulcsfontosságú gondolatok hordozója.A létezés valamennyi formája - legfinomabbtól és leganyagtalanabbtól kezdve a legdurvábbig és legszilárdabbig - a szemlélőtől függ. Ha úgy akarnánk, a szilárd papírt is semmivé oszlathatnánk szét a következőképpen: a könyvoldal papírból készült, a papírt molekulák, a molekulákat pedig atomok alkotják. Kvantum szinten az atomok korlátlan energiát képviselnek, és a korlátlan energia 99,9999 százalékban üres térből áll. Mivel a szomszédos atomok közötti távolság óriási, - arányaiban nagyobb, mint a Föld és Nap távolsága-, nevezheted ezt a papírt szilárdnak, ha kész vagy a nap és a közöttünk levő teret is szilárdnak mondani.A szilárdnak tűnő tárgyak semmivé változtatásának tapasztalatát meg is lehet fordítani. Kiindulhatunk az "üres" térből, energianyalábokat építhetünk, atomokat, molekulákat és így tovább, mígnem a teremtés folyamata eljut a kívánt tárgyakhoz, akár a saját testedhez. Más energianyalábok, mint pl. a téged is körülvevő ultraibolya sugárzás teljesen elkerüli a figyelmünket. A világ változásai tehát teljes mértékben az érzékelés erején múlnak. Te látónak teremtettél, a világ pedig látnivalónak. Rátekintés nélkül a világ láthatatlan lenne. Tekintsük a fentieket megértettnek és lépjünk tovább! A Földön mindent a Nap nevű csillag táplál. Az étel átalakított csillagfény, s amikor elfogyasztod, a saját testedet is ebből a forrásból építed. Más szóval az étkezés csupán annak megvalósulása, hogy a csillagfény csillagfényt vesz magához. Ez a fény - bár sokféle formát ölt az örvénylő gázoktól és a kvazároktól kezdve a lóherét rágcsáló nyúlig - mégis mindig csak fény marad. Nincs meghatározott helye, de mindenütt jelen van. Úgy tűnik, neked meghatározott helyed van, de ez csak azért igaz, mert most éppen egy kiemelten teremtő folyamat részeseként az univerzum fényét egyetlen fókuszban a saját testeddé és értelmedé alakítod át.- Úgy szeretnék csodákat tenni! - kérte egy napon Artúr.- Ez a világ csak általad létezik - válaszolta Merlin. - Nem elég nagy csoda ez?A mágus ezt a csodás érvelést a végsőkig elviszi. Ha tekinteted tette láthatóvá a világot - kérdi - ki vagy mi alkotta a tekintetet? Ki látta szemet azelőtt, hogy a szem látott volna? A válasz: a tudatosság. A látó szem mögött csupán a maga a tudatosság van, amely életet ad az érzékeinknek, hogy azok azután életet adjanak mindannak, ami körülvesz bennünket.Ez nem metafizikai misztérium. Az anya méhében az embrió egyetlen sejtje még érzékek nélkül jön létre, azután szaporodó sejteké alakul át, idővel a sejthalmaz meghatározott részei változatos funkciókra kezdenek koncentrálni: ezekből a funkciókból alakulnak ki a szemek, a fülek, az orr, a nyelv, stb. A szem egyáltalán nem úgy néz ki, mint a fül, és különböző alakjaik megtévesztőek. De minden érzékszervünk kódolt információként már jelen volt legelső, megtermékenyített sejtben. Az információ a tudatosság tárolható formában történő megnyilvánulása. Ilyen például ez a könyv. Ha nem tudnád, mi a könyv, azt mondhatnád, csupán furcsa kódokat hordozó jelek gyűjteménye, miközben valójában a tudatok közlésének eszköze.Merlin szemével nézve, az egész világ az önmagával folytatott közlés eszköze volt.- Ha valaha elfelejtesz valamit, majd figyelmeztet az erdő - bíztatta Artúrt.- Gyakran és sok mindent elfelejtettem már eddig is, és az erdő sosem emlékeztetett - vetette ellen a fiú.- Nem igaz - válaszolt Merlin. - Az egyetlen amit elfelejthetsz, önmagad vagy, s az minden fa tövében megtalálható.Miért létezik a világ? Mert valami hatalmas tudatosság meg akarta írni az élet kódját úgy, hogy az idő lapjain keresztül bontakozzék ki. Nem csoda, ha a mágus nem tudja megmondani, hol ér véget saját teste, és hol kezdődik a világ. Álmodod ezt a könyvet, vagy könyv álmodik téged?

A Mágus útja Második lecke

A csoda visszatérése csak az ártatlanság Visszatérésével lehetséges
A mágus lényege az átváltozás
Artúr minden reggel elsétált mosakodni az erdőben levő kis tóhoz. Mint minden fiú, ő sem lelkesedett különösebben ezért a feladatért. Figyelmét gyakran elvonták a csevegő mókusok, a fecsegő szarkák vagy bármi más, ami érdekesebb volt a szappannál és a víznél.Merlint láthatóan nem zavarta különösebben a fiú arcán és egyebütt növekvő piszok. De végül aztán kitört: - Lassan babot vethetek a füled mögé! Nem bánom, ha csak egyetlen percet töltesz a tóban, de tisztálkodj meg végre! Artúr lehorgasztotta a fejét.- Féltem bevallani Merlin, de amikor a víz fölé hajolok, nem látom az arcom visszatükröződését. Nem tudom, hol kellene tisztára mosakodnom, és azt sem, hogy nézek ki.- A fiú feltekintett, és igencsak meglepődött, mert Merlin őszinte örömmel tekintett rá.- Fogd! - mondta, és jutalmul egy nagy smaragdot nyomott a fiú kezébe (amivel Artúr később a vízen kacsázott).- Azt hittem, engedetlenséged az ártatlanságod elvesztését jelentette, de tévedtem. Ha nincs tükörképed, nincs önképed sem. S ha figyelmedet nem vonja el az önmagadról alkotott kép, csakis az ártatlanság állapotában lehetsz.
A LECKE MEGÉRTÉSE
Az ártatlanság természetes állapotunk, mielőtt az önképünk eltakarja. Amikor magunkra tekintünk, még ha igyekszünk is teljesen őszintének lenni, az évek alatt felépített, egymással szorosan összefonódó rétegekből álló képet látunk. Az ember arcán a vonások és a ráncok elmúlt örömökről és bánatokról, győzelmekről és vereségekről, álmokról és tapasztalásokról árulkodnak.A mágus mindig önmagát látja, bárhova tekint, mert a tekintete ártatlan. Nem homályosítják el ítéletek, címkék ás meghatározások. A mágus tisztában van én-je és önképe létezésével, de ezek nem vonják el figyelmét. A teljesség távlatában, az élet összefüggéseiben látja azokat.Az én jelenti legsajátabb nézőpontodat. Az ártatlanság állapotában ez a nézőpont tiszta, mint az átlátszó lencse. De ártatlanság nélkül az én csak torzított képet közvetít. Amikor úgy hiszed, hogy ismersz valamit - legyen az akár saját magad -, valójában saját ítéleteidet, címkéidet látod. Az egymás leírására használt legegyszerűbb szavaink, mint például - barát, rokon idegen -, már ítéleteket hordoznak. A barát és az idegen értelme között tátongó hatalmas szakadék telis-tele van értelmezésekkel. A barátot az adott módon kezeljük, az idegent másképpen. Még ha ítéleteinket nem is hozzuk a felszínre, látásmódunkat elhomályosítják, mint a por a lencsét.Mivel a mágus nem tesz címkéket a dolgokra, örökösen újnak látja azokat. Számára nincs por a lencsén, s így számára a világ frissen ragyog. Mindenből ugyanaz a halk dallam szól: - Vedd észre önmagad! - Istent olyannak írhatnánk le, mint aki körültekintve mindenhol önmagát látja, s amennyiben bennünket saját képére és hasonlatosságára alkotott, a mi világunk is tükör.A halandók igen különlegesnek találják a mágus látásmódját, mert érdekeik más irányba húzzák őket. Kifelé lenyűgözik őket a dolgok. A történelem során bármit megláttak, azt elnevezték, és használni kezdték. Minden madár és állat nevet kapott. Növényeket neveltek az élelmezésre és az örömszerzésre. A Földet felfedezni- és legyőznivalónak tekintették. Merlint mindez szinte egyáltalán nem érdekelte. A mágusok gyakran a legközönségesebb dolgoknak - mint például a tölgyfa, a dámvad vagy a csillagképek - a nevét sem tudják. Ugyanakkor órákig el tudnak nézni egy göcsörtös fát, egy legelésző őzsutát vagy az éjszakai égboltot, s elmélkedésük minden perce magában foglalja a mindenséget. A halandók is örömmel éltek volna e megragadott figyelemmel. Amikor arról kérdezték, miért látja mindig újnak a világot, Merlin azt mondta: - Hiányzik belőletek az ártatlanság. Ha egyszer már címkét ragasztottál valamire, többé nem az adott dolgot látod, hanem csupán a címkét helyette.Ezt egyszerű szemléltetni. Ha két ismeretlen lovag találkozik az erdőben, rögtön valamilyen jelzést vagy zászlót keresnek egymáson, ami elárulja, barát vagy ellenség-e a másik. Amint megpillantja - de csak akkor! - a jelet, a lovag máris tudja, hogyan viselkedjék. A barátot átölelheti, meghívhatja lakomára, megkérheti, hogy mondja el történetét. Az ellenséggel csak megküzdeni tud.Merlin szerint a dolgok ilyen mániákus felcímkézése az értelem tevékenysége, tiszta és világos. Az értelem nem tud e címkék nélkül működni. Mindannyian milliónyi előre gyártott címkét hordozunk fejünkben, értelmünk villámgyorsan átszáguld közöttük. Az értelem sebessége lenyűgöző, de a sebesség nem tud mindenkor megkímélni az áporodottságtól. Bármit gondolsz, már korábban megtapasztaltad, s bármit tapasztaltál, idővel elunod.- Csodálkozol, hogy egy percig sem tudod a tölgyet, a szarvast, a csillagokat nézni? - kérdezte. Hallom az értelmed sóhajtozását: "Már megint ez az ősi jószág". És máris rohansz valami újért.- Nem értem miért baj ez - mondta egy falusi öregember. - A világ hatalmas és a természet tele van különféle nézőpontokkal és átalakulásokkal.- Ez így igaz. - ismerte e Merlin. -, de az érvelésed alapján soha semmi sem válna unalmassá. Az ott kint lévő dolgok végtelenségét nem is lehet tagadni. Pedig az unalom a közös panasza a halandóknak, nem? - Az öreg bólintott.- Pedig kimondtad a megfelelő szót: átalakulás. - folytatta Merlin. De saját magadnak kell állandóan átalakulnod. Nem adhatod állandóan saját megposhadt önmagadat a világnak, azt várva, hogy az viszont mindig új legyen számodra.A mágus sosem látja ugyanazt a dolgot kétszer egyformának. Amikor pillantása az erdőn nyugszik, nem magának az őznek a látványa ragadja meg, hanem létezésének valamely új vonása: kedvessége, kecsessége, félénksége, finomsága. Friss szemmel mindenki észreveheti ezeket a tulajdonságokat. Úgy bontakoznak ki, mint a rózsa szirmai. Türelmesnek kell lenned, de megéri! Saját ártatlanságod az egyetlen létező virág. Sosem hervad el, s ezért a világ sem veszít frissességéből.
A LECKE MEGÉLÉSE
Miután elolvastad ezt a leckét, adj magadnak egy kis időt, és próbáld meg visszaszerezni az ártatlanságodat! Először is tudnod kell, mit ne csinálj. Ne ítélkezz a jelen élethelyzeteden! Ettől fáradttá és borúlátóvá válhatsz. Harag, félelem és vádaskodás boríthat el. Felejtsd el mindezt, hiszen Merlin szerint az ártatlanság az értelem fölött áll.
Olvasd el a következő szavakat:Súlyos - KönnyűFekete - FehérNap - Hold
Vedd őket sorba, és tapasztald meg hordozott tulajdonságaikat. Mindegy, hogy képeket hívsz-e ehhez segítségül, érzelmeket, elképzeléseket vagy konkrét tárgyakat. A megközelítés működni fog. Észrevetted, hogy a tudatod nem képes elfojtani a súlyossághoz, a könnyűséghez, a feketeséghez, a fehérséghez kapcsolódó érzéseket? Elolvasni sem tudod ezeket a szavakat anélkül, hogy a tulajdonságok valami halvány érzést ne keltsenek benned.A tulajdonságok létéhez a te közreműködésed szükséges. Ha részvételed ártatlan, akkor frissen, újszerűen léteznek. Így lát a festő. Rátekint egy kosár gyűmölcsre, egy hajóra, egy felhőre, s ahelyett hogy e dolgok egyszerű befogadója lenne, ő hozza létre azokat - látása által. Saját lelkével ad nekik életet.S így teszünk valamennyien, a legnagyszerűbb helyzetekben is, amikor közönséges dolgokat látunk meg. Ez a tapasztalat mutatja, hogy az ártatlanság nem veszhet el, csupán más dolgok eltakarhatják. Az ártatlan látás titka az új nézőpontból való látásban rejlik, olyan látásban, amelyet nem határoz meg az, amit látni akarsz.- Ha tényleg látnád amott azt a fát, úgy meglepődnél, hogy hanyatt esnél - mondta Merlin.- Tényleg? Miért? - kérdezte Artúr. - Hiszen az csak egy fa.- Nem - mondta Merlin. - Az értelmed szerint csupán fa. De a másik értelem számára a végtelen lélek és a szépség kifejeződése. Az Isten értelmében egy kedves teremtmény minden elképzelhetőnél kedvesebb.Amíg az értelem a világ színét, fényét, vastagságát és tapintását jegyzi, valójában önmagát érzékeli. A súlyos vagy a fehér szó olyan érzéseket kelt benned, melyek kizárólagosan a tieid. Nincs semmiféle érzékelés nélküli súlyosság vagy fehérség "odakint". Nincs kép, hang, tapintás, íz vagy szag a tudatosság bármily kicsi közreműködése nélkül. Küldj egy kamerát a holdra, hogy felvételeket készítsen az összes kráterről és völgyről, majd hozza vissza a filmet a földre! Ha nincs emberi lény, aki megnézze a képeket, valójában a képek sem léteznek, hanem csupán a fotonok pillanatnyi hatását tükröző kémiai anyagok. A film éppoly halott, mint maga a Hold. Merlin azt mondaná, ha senki sem nézi a Hold képeit, maga a Hold sincsen.Éppen ezért rendkívül fontos ártatlanul tekintenünk a világra, mert egyedül ez ad számunkra életet. A szemed életadó. A lét minden molekulája mögött tudatosságnak és értelemnek kell állnia, másként a világegyetem élettelen gázok és holt csillagok összevisszasága lenne, ami hiába vágyakozna megszületésre. Értelem nélkül nincs élet, nincs tevékenység. Valahányszor kipillantasz az ablakon, tekinteted alkotásra buzdítja az élet erejét. Ezért vette Merlin annyira komolyan a fák, szarvasok és a csillagok szemlélésének feladatát. Nem akarta, hogy elpusztuljanak, hiszen szerette az életet.A lecke végkövetkeztetése tehát: - Láss ártatlanul, hogy életet adhass! - Ez Merlin életének varázslatos hitvallása. A halandók nehezen értik meg ezt az egyszerű tételt, mert ellentétesen hangzik a legmélyebb előítéletükkel, mely szerint "előbb van a világ, azután jövök én". De mi magunk sem léteznénk, ha először egy ártatlan Létező nem látott volna meg bennünket. Ez volt az egész világegyetemet létrehozását megalapozó cselekedet, mégpedig szeretetből fakadó tett. Visszanyered saját ártatlanságodat, ha majd felismered a teremtés minden elemében ott lélegző szeretetet.

A Mágus útja Első lecke

A mágus mindannyiunkban létezik. A mágus mindent lát és mindent tud. A mágus minden ellentét, így például a világosság és a sötétség, a jó és a rossz, az öröm és a szenvedés ellentétei fölött áll. Mindaz, amit a mágus lát, a láthatatlan világban gyökerezik. A természet a mágus hangulatait tükrözi. A test és a tudat szunnyadhatnak, de a mágus mindig ébren van. A mágus birtokolja a halhatatlanság titkát.
- Tessék, kóstold meg - szólt egy napon Merlin, és egy tál levest tolt a gyermek Artúr elé. Artúr bizonytalankodva engedelmeskedett. De az étel nagyszerű vadhúsleves volt, amit Merlin erdei gyökerekkel ízesített, amikor a fiú éppen nem nézett oda. Ellenállhatatlanul finom volt, s Artúr mohón mártotta bele ismét kanalát, de a mágus ekkor kivette kezéből a tálat. - Várj, kérek még! -, szólt még mindig teli szájjal. Merlin azonban a fejét rázta. Az egész lakoma benne van az első kanálban - dorgált szelíden. Artúr először csalódottságot érzett, de azután rájött, olyan elégedett, mintha megette volna az egész tálnyi levest. Később, míg Artúr a fa alatt szundikált, Merlin csendesen odalépett, és az egész nagy tálat letette melléje. Elmenőben így szólt: - Csak gondolj bele, mire szolgálna a mágus iskolája, ha bemutathatnék mindent már az első leckében?!
A LECKE MEGÉRTÉSE
Egy élet kell ahhoz, hogy megtanuljuk a mágus tanítását, de mindaz, ami majd évek, évtizedek során bontakozik ki számunkra, már ott van Merlin legelső leckéjében. Ekkor mutatkozik be a mágus. Leírja számunkra az élet, a halandó és halhatatlan közötti feszültséget. Mindezt csodás módon. Mert Merlin nem jelenik meg testi alakjában. A formáknak nincs jelentősége az ő számára. Látta a világok keletkezését és elmúlását, korszakok kibontakozását, és hozzáállása mindig mindenhez, örökké azonos volt: ő a látó. A mágusok látók. Mit látnak? A teljesség valóságát, nem csupán sok-sok részletet. - Te mindig mágus voltál? - kérdezte Artúr. - Hogyan lehettem volna? - válaszolta Merlin. - Egykor én is ugyanúgy járkáltam, mint most te. Ha az emberre tekintettem, csupán hús-vér alakban láttam. De az idő múlásával észrevettem, hogy az az ember egy házban lakik, s ezáltal kitágítja testét: a boldogtalan és zavaros érzelmű emberek rendetlen házban laknak, a boldog és kiegyensúlyozott emberek pedig rendezett házakban. Ez csak egyszerű megfigyelés volt, de aztán arra gondoltam, hogy amikor megnézek egy házat, valójában a lakóját ismerem meg jobban. Azután a látásom szélesebb lett. Ha rátekintettem valakire, elkerülhetetlenül megláttam vele a családját és a barátait is. Ezek is a személy kiterjesztéseit jelentették, s még többet mondtak el róla. A látásom pedig tovább szélesedett: az ember megjelenése mögé láttam. Láttam az érzelmeit, a vágyait, a félelmeit és az álmait. Ezek is minden kétséget kizáróan a személyiség részei, csak épp észre kell venni! A minden emberből kiáradó energiákra kezdtem figyelni. Ekkorra a hús-vér valóság veszített jelentőségéből, s lassan bárki, akivel találkoztam, egész világokat jelentett számomra. Végül rájöttem, hogy minden élő az egész világmindenséget hordozza magában, csak éppen különböző álruhákban. - Valóban így van? - kérdezte Artúr. - Egy nap majd felfedezed, hogy magadban hordozod a világmindenséget, s ekkor te magad is mágussá leszel. A mágus nem a világban él, hanem a világ él őbenne. Századról századra a mágust mindig felkutatták, akár a mély erdő barlangjaiban élt, akár tornyokban vagy templomokban. A mágusok különböző neveket is viseltek, mint pl. filozófus, csodatevő, látnok, sámán, guru. "Mondd meg, miért szenvedünk? Mondd meg, miért vagyunk túl gyengék ahhoz, hogy jó életet alakítsunk ki a magunk számára?" A halandók csak a mágusoknak tehették fel e nehéz kérdéseiket. Figyelmes hallgatás után a mágusok, a mesterek és a guruk mindig ugyanazt mondták: -Meg tudok oldani minden tudatlanságot és szenvedést, ha azt megérted, hogy : benned lakozom. Ez az elkülönült ember, akihez látszólag beszélsz, valójában nem különálló. Egyek vagyunk és azon a bizonyos szinten, a kérdéseid közül már egyik sem létezik. Amikor Artúr egyszer arról panaszkodott, hogy Merlin az erdőben szinte fogva tartja őt, és csupán pillanatokra láthatja az emberi világot, a mágus rámordult. A világot? Miből gondolod, hogy azok az emberek, akiket a faluban láttál, élnek? Az öröm és a bánat foglalkoztatja őket, az egyiket keresik, a másikat minden erővel igyekeznek elkerülni. Állandóan az izgatja őket, és az okoz nekik mélységes aggódást, hogy gazdaggá vagy szegénnyé lesznek-e. Szerencsére a bennünk lakó mágus semmi ilyesmit nem él át. Ő az igazságot látja, s nem látja a valótlant. Az ellentétek játéka - öröm és bánat, gazdagság és szegénység, jó és gonoszság - csupán addig tűnik valósnak, amíg nem a mágus tágabb szemszögéből nézed a dolgokat. Természetesen az átlagember számára a napi élet fenti drámái nagyon is valósak. Az élet külső megnyilvánulásai jelentik magát az életet mindaddig, amíg az érzékeidnek hiszel: annak, amit látsz és érzel. A halandók midig a mágushoz fordulnak, hogy a jelenségek e rabságából kiszabaduljanak, s minden értelmet kapjon. "Kell valami többletnek lennie, amiért élnünk érdemes", gondolták, bár nem tudták pontosan, mi lehet ez a többlet. - Tölts némi időt azon töprengve, hogy miért látsz valamit, s ne csupán azzal, hogy mit látsz! - tanácsolta Merlin Artúrnak. Az első lecke tehát: tekints a határos énednél mélyebbre, hogy megpillanthasd határtalan énedet! Less a halandó álarca mögé, hogy megleld a mágust! Benned lakik, s nem találod meg sehol máshol. Ha viszont egyszer fölfedezted, te magad is látóvá leszel. Lépésről lépésre fog ez megvilágosodni számodra. Mielőtt igazi látóvá lennél, már érzed majd, hogy az élet többet hordoz, mint amennyit megélünk belőle. Olyan az, mintha egy csendes hang suttogná: - Találj meg! - E hang érzelemmentesen, békésen, önmagával harmóniában és nehezen megfoghatóan szólít. A mágus hangja, de a tiéd is!
A LECKE MEGÉLÉSE
Merlin mondanivalója finoman hat, ahogy a víz is mélyen beszivárog a földbe. A ma fakadó források vize évezredekkel, talán évmilliókkal ezelőtt hullott esőként a Földre. Senki sem ismeri igazán e rejtett vizek életét, hogy merre haladnak, mi történik velük a mélyben rejlő kövek közt. De kiszabadulva a gravitáció erejéből, e vizek a felszínre törnek, és csodásan tiszta forrást hoznak létre. Így van ez Merlinnel is. Ha kis időt csendes üldögéléssel és odafigyeléssel töltesz, a szavak lassan átjárnak. Engedd, hogy ez megtörténjen, engedd, hogy a bölcsesség elvégezze a maga munkáját! Ne várj, ne feltételezz bármiféle eredményt, de légy készen mindarra, ami történik! Mert akármi történik, az jó lesz. Az első lecke arra szolgál, hogy megtaláld a mágust és megtanuld becsülni a látásmódját. Ez igencsak különbözik a Te - gondolataidtól és érzelmeidtől meghatározott - látásmódodtól. Érzelmi éned érez és válaszol. Érzelmeid azonnaliak, hasonlítanak a tengeri rózsa minden érintésre összeránduló karjaihoz. A fájdalom érzelmi összehúzódást okoz, az öröm pedig kiterjeszkedést és felszabadultságot. Az értelem nem azonnali módon válaszol. Az agy emlékek óriási tárházát őrzi és újra meg újra átszáguld közöttük. Összehasonlítja az új élményt a régiekkel és döntést kínál: ez jó, az rossz, ezt érdemes megismételni, mást viszont nem. Az érzelmek tehát azonnali, átgondolatlan választ adnak minden helyzetre, miként a csecsemő is önkéntelenül mosolyog vagy sír. Az érzelem bevonja az emlékbankot majd késleltetett választ ad. A mágusnak viszont nincsenek ehhez hasonló válaszai - sem azonnaliak, sem késleltetettek -, Merlin egyszerűen csak van. Ez mégsem tehetetlen létezés csupán! A mágus világában minden azon a meglátáson alapszik, hogy minden én magam vagyok. A mágus világelfogadása tehát az önelfogadás fényében történik. Ez a szeretet fénye. Furcsának tűnhet, de a mágus szerint a szeretet a csendben rejtőzik. Ha érzelemként nézzük, a szeretet érzéshullám, az erős megszólításra adott pozitív válasz. Az értelemnek megvannak a saját, de ettől alig eltérő útjai: a "szeretem ezt?" alapvetően azt jelenti: "Szeretem megismételni azt, ami olyan jó érzést okozott korábban". Tehát az érzelem is, az értelem is kiválasztó elem. A választás nem rossz, de erőfeszítést igényel. S bár mindannyian azt tanultuk, hogy az erőfeszítés hasznos, vagy munka nélkül nem érhetünk el semmit, a dolog nem egészen így áll. A létezést vagy a szeretetet nem tudjuk erőfeszítéssel elérni. A finomabb rétegben a kiválasztás elutasítást is tartalmaz. Az érzelem egyszerre egy valamire összpontosít. Mielőtt azt mondhatnád "ezt szeretem", el kell utasítanod más lehetőségeket. Az elutasított dolgok könnye kapják a félelem színezetét. Az értelem és az érzelmek a fájdalmat, a szenvedést, nem tekintik közömbösnek: félnek tőlük, ezért elutasítják. A kiválasztás szokása igen sok energiát emészt fel, mert az értelemnek állandóan készenlétben kell állnia , ügyelnie kell arra, hogy a megbántottság, a csalódottság, a magányosság és számos további fájdalmas tapasztalás ne ismétlődjön. Marad-e így még helye a csendnek? Mert csend nélkül nem jut szóhoz a mágus! Csend nélkül nincs mód az élet igazi érzékelésére, holott az olyan finom a mélyebb rétegekben, mint a zárt rózsabimbóban nyugvó szirmok. Amikor a halandók tanácsot kérnek a mágustól, nem azért teszik, mintha észrevették volna, hogy a mágus félelem nélkül él. A mágus elfogadással, sőt örömmel nyugtázza mindazt, ami éri. " Hogyan tudsz ilyen lelki békében élni? " kérdezik a halandók. És a mágus válasza: - Nézz magadba, ott van a béke! Tehát a Merlin világába vezető első lépésként elég azt felismerni, hogy létezik. Amikor e lecke feldolgozásán töprengve üldögélsz, értelmed fellázadhat, nemet mondva minden, az övétől különböző látásmódra. Érzelmeid csatlakozhatnak ehhez a bizalmatlansághoz, aggódáshoz, unalomhoz, kételkedéshez vagy bármi máshoz, ami felmerül benned. Ne állj ellent az ilyen érzelmeknek! Ezek a választáshoz kapcsolódó régi, megszokott érzelmek. Értelmed azzal teszi fontossá magát, hogy elutasít. Éveken keresztül hűséggel szolgált, hiszen a kellemetlen dolgokat távol tartotta tőled. Kérdés az, hatékonyak voltak-e az értelem taktikái? Az értelem sikeresen tehet eszessé, de ettől még aligha leszel képes boldoggá, kiteljesedetté és önmagaddal békében élővé lenni. Merlin nem száll vitába az értelemmel. Minden vitát a gondolkodás okoz, de a mágus nem gondolkodik. Csak lát. Ez a varázslat kulcsa! Mindazt, amit meglátsz belső világodban, megvalósítod külső világodban is. Élj együtt ezzel az első leckével, engedd a bölcsesség cseppjeit belső éned titkos mélységeibe szivárogni, és figyelj. A mágus benned van és egyetlen dolgot akar: megszületni!

A Mágus útja.

- Hallottál már a mágus útjának nevezett tanításról? - kérdezte egyszer Merlin. Artúr felpillantott sikertelen tűzrakási kísérletéből. A tűzgyújtás nehéz művelet volt a nyugati tartományok kora tavaszi párás reggelein. - Nem, sohasem hallottam róla - mondta Artúr rövid gondolkodás után. - Mágusok? Arra gondolsz, hogy ők különleges dolgokat visznek végbe? - Nem, csak olyasmiket, amiket mi is teszünk - válaszolt Merlin. Ujjainak egyetlen csettintésével lobbantotta lángra az Artúr által összegyűjtött aprófa nedves halmát, mert elunta a fiú ügyetlen kísérletezését. Azonnal fellobbant a láng. Merlin ekkor kitárta tenyerét, és ennivalót szerzett a puszta légből: két vörösesbarna burgonyát és egy maréknyi gombát. - Tűzd ezeket a nyársra, és süsd meg! Mondta. Artúr magától értetődően bólintott. Kb. tízesztendős volt, és csak Merlint ismerte. Ameddig csak vissza tudott emlékezni, mindig együtt voltak. Bizonyára volt valaha édesanyja, de arcát még haloványan sem tudta felidézni. Megszületése után néhány órával a fehér szakállú öregember már érvényesítette a királyi csecsemőre vonatkozó jogait. - Én vagyok a mágus tudományának utolsó őre - mondta Merlin -, és talán te leszel az utolsó, aki megtanulja azt. Artúr a nyársakat a tűz fölé rakva hátratekintett a válla fölött. Kíváncsi lett. Merlin Mágus lenne? Sohasem tűnt föl neki. Kettesben éltek az erdőben és a kristálybarlangban. A barlang derengése adott nekik fényt. Artúr úgy tanult meg úszni, hogy hallá változott. Ha enni akart, megjelent az élelem, vagy éppen Merlin adott neki valamit. Nem így áll a helyzet mindenkivel? - Tudod, hamarosan elmész innen - folytatta Merlin. - Vigyázz, ne ejtsd azt a burgonyát a tűzbe! - Persze a fiú már bele is ejtette. Mert Merlin visszafelé élt az időben, és figyelmeztetései mindig túl későn érkeztek, mindig csak az apróbb balesetek után. Artúr letörölte a hamut a burgonyáról és visszatette a zöldellő fáról vágott nyársra. - Sose bánd, majd az lesz a tied! - mondta Merlin. - Mit értesz azon, hogy elmegyek? - kérdezte Artúr. Csak ritka alkalmakkor járt a közeli faluban, amikor Merlin piacra ment, de ilyenkor a mágus elővigyázatosan mindkettőjüket vastag, csuklyás köpönyegbe öltöztette. Mivel a fiú jó megfigyelő volt, nyugtalanította az, amit másoknál látott. Merlin különös, bandzsító tekintettel nézett tanítványára. - A mocsárba küldelek, vagy - ahogyan a halandók nevezik - a világba. Azért őriztelek meg ennyi éven át a mocsártól, hogy olyasmire tanítsalak, amit sosem szabad elfelejtened. - Merlin hatásszünetet tartott, majd folytatta - A mágus útjára. Miután kiejtette ezeket a szavakat, hosszú ideig egyikük sem szólalt meg, ahogyan ez régi barátoknál már csak lenni szokott. Szinte együtt lélegzett az öregember és a fiú, s így Merlinnek éreznie kellett, milyen nyugtalanul, ketrecbe zárt tigrishez hasonlóan vágtatnak Artúr gondolatai. Elköltötték az étket, és a fiú elment, hogy megmosdjon a barlang alatti azúrkék tavacskában. Amikor visszatért, Merlin a kedvenc szikláján napozott (bár a napozás kifejezés sajátosan értendő: a boglyas felhők épp csak annyira nyíltak meg, hogy egyetlen napsugár áthatolhasson a fák koronáján, és elérje a mágus hófehér haját). Ekkor szólalt meg először a fiú: - és mi lesz veled? - Velem? Ne légy beképzelt! Egész jól elleszek a segítséged nélkül is, köszönöm. - Amint rövid visszavágása végére jutott, Merlin máris érezte, nagyon megbántotta a fiú érzelmeit. De a mágusok nem szívesen kérnek elnézést. Ekkor egy szép, fehér kőrisből készült íj jelent meg Artúr előtt a földön, aki buzgón lehajolt érte, és rögtön kezdte felhúrozni. Saját jelrendszerüket ismerve, ez volt az öregember bocsánatkérése. - Nem magam miatt aggódom - folytatta Merlin -, hanem a tudás elvesztése miatt. Mint mondtam, talán te leszel az utolsó, aki megismeri a mágus útját. - Akkor majd gondoskodom róla, hogy el ne vesszen! - ígérte Artúr. Merlin bólintott. Aznap már nem beszélt a mágus útjáról és számos további napon sem. Aztán egy júniusi reggelen Artúr arra ébredt, hogy fenyőtű ágyát hó borítja. Didergett és felült. Őzbőr takarójáról fehér hópelyheket söpört a levegőbe. - Azt hittem, ezt csak decemberben csinálod - mondta. Merlin nem válaszolt. Némán állt a táborukat borító hóban. Valami furcsa termett előtte: egy nagy szikladarabból kiálló kard. A hideg ellenére egyetlen hópihe sem tapadt a kőre, az ötlábnyi ragyogó damaszkuszi acélból kovácsolt penge ragyogóan szikrázott. - Mi ez? Kérdezte Artúr. A kő látványa mélyen felzaklatta, de fogalma sem volt róla, miért. - Semmi - válaszolta Merlin -, csak emlékezz rá! Egy perc múlva a kard és a kő elhalványodott, s mire Artúr visszatért a reggeli mosdásából, a tisztáson ismét meleg volt, a hópihék elolvadtak a nyári nap melegében, és a kő, mint álom, eltűnt. A fiúnak sírhatnékja támadt, mert megértette: a jelenés Merlin búcsúját jelezte, a búcsút és az emlékeztetést. Artúr további életének eseményeit jól ismerjük a legendából. Egy havas karácsonyi reggelen, Londonban a kőbe szorult kard csodás módon újra megjelent a katedrális előtt. A templomból kijövő tömeg meglepetésére kihúzta a kardot, és ezzel megérdemelte a királyságot. Hosszú, elkeseredett harcot folytatott ellenfeleivel a trónért, majd királyi székhelyként megalapította Camelotot. Napról napra életre váltotta a mágus útjának titkait. Halála után történelmi figurává lett. A későbbi korokra maradt, hogy el-eltöprengjenek azon, mit tanított Merlin a kis tanítványának az erdőben töltött évek során, még mielőtt Artúr a kőhöz lépett volna, hogy a drágaköves markolattal egyben a sorsát is megragadja. Azután Camelot elesett, és rövid idő alatt szertefoszlott Artúr világa. Az ország viszálykodásba és tudatlanságba süllyedt. Merlin - jóslatának megfelelően - fajtája utolsó képviselőjének bizonyult. Utána nincs több mágus a nyugati kultúrában. De Merlin sohasem hitte, hogy a mágus útjának sorsa a történelem alakulásától függene. - Amit tudok, az a levegőben van - szokta volt mondani. - Lélegezz, s máris jelen lesz! - A mágusok időtlen dolgokat ismernek, és ennek megfelelően tudásuk tárháza kívül van az időn. Az ösvény nyitva áll. Bárhol kezdődhet, nem vezet sehová, mégis igaz. Mindez kibontakozik számunkra is, ha Merlint hallgatjuk. Húsz lecke van a tanfolyam tematikájában, s mindegyik a mágus szemszögéből segít látni. Minden lecke elején aforizmák állnak, a mágus bölcsességének apró darabkái. Ezek a mindennapi valóság meghaladásában segítenek. Egyszerre csak egyet olvass el, s engedd a lelked mélyéig hatolni! Ne várj eredményt, csak légy nyitott a tapasztalásra! Nem kell dolgoznod vagy erőfeszítést tenned. Az erőfeszítés olyan, mint amikor valaki a futóhomokkal küzd: csak egyre mélyebbre ássa magát. A belső mágus meg akar szólalni, ez mindannyiunkra igaz. Csupán lehetőségre, egy kis résre van szüksége. Mint a Zen koanjai, ezek az aforizmák segítenek a rés megteremtésében, mivel az érzékelésben kis szünetet okoznak, s ezzel talán a személyes valóságban is változást indítanak meg.
A mágus hangját vissza kell hoznunk a mindennapi életbe. A mágus mindannyiunkban létezik. A mágus ,mindent lát és mindent tud. A mágus a világosság és a sötétség, a jó és a rossz, az öröm és a szenvedés ellentétei fölött áll. Mindaz, amit a mágus lát, a láthatatlan világban gyökerezik. A természet a mágus hangulatait tükrözi. A test és a tudat szunnyadhatnak, de a mágus örökké ébren van. A mágus a halhatatlanság titkát birtokolja.
Ha ezek a mondatok egy kis bizsergést okoznak vagy ismerős húrokat pendítenek meg benned, mar elérték céljukat. Izgalmas dolog felfedezni, hogy nem korlátok közé zárt létező, hanem a csodák gyermeke vagy. Mert ez az igazság, a tény, ami túl sokáig volt rejtve! Mintegy száz ilyen kijelentést gyűjtöttem egybe, amelyeket Merlin és Artúr történetei mutatnak be. E történetek nem az ősi legendákból valók, hanem abba a korba helyezett parabolák. Néha majd úgy tűnhet, a történet nem illeszkedik pontosan, logikusan az aforizmákhoz. Ez szándékosan van így. Mert nem a rendet igénylő, egyenes vonalú gondolkodás vezet a mágus útján! Csak képzelőerővel, reménnyel, alkotókészséggel és szeretettel lehet azon járni! Röviden szólva: a mágus útja - a szellem útja. De a szellemi nem ellentétes a racionálissal. Ez a nagyobb keret, melybe a racionális tudás is beleilleszkedik, mint egy elem a sok közül. Ezért az egyenes gondolkodáshoz is szólok a A lecke megértése elnevezésű szakaszokban, ami követi az aforizmákat és történeket. Végul A lecke megélése rész következik. Ez abban segít, hogy a mágus bölcsessége átjárjon és saját tapasztalásoddá váljon. A lecke megélése a mágus útjának aktív része. Javaslataim csupán a kezdő lépésekről szólnak, a saját részvételedre bíztatnak. De majd az változtatja meg a valóságodat, amit és ahogyan te értesz meg. A lecke megélése néhány gyakorlata közömbösnek tűnhet, mert legtöbbjük csupán gondolatkísérletet ír le. Mi a gondolatkísérlet? A szellemedet új vidékekre vezető, új látásra tanító út. A mágusok valami mélyet és fontosat tudtak: ha meg akarod változtatni a világot, változtasd meg a saját hozzáállásodat a világhoz! Einstein egyszer lefeküdt a pamlagra, becsukta a szemét, és egy fénysebességgel utazó embert látott maga előtt. Ezt az érdekes elképzelést követve, számos gondolatkísérletet végzett, bár ezek csupán ábrándozásnak tűntek. De néhány év múlva megváltozott az egész tudományos gondolkodás, hiszen a természet igazolta Einstein látomását. Ha a pamlagon heverő ember ábrandozása megváltoztathatja a világot, akkor a gondolatkísérletekben hatalmas erő rejlik. Semmit sem tanultunk meg igazán, amíg nem váltottuk életre. Ész, tapasztalás és lélek: ha egyszer ezek együtt vannak jelen, akkor feltárul a mágus útja, s minden készen áll az alkímiára. A benned lakó bölcsesség olyan, mint a szikra: ha egyszer fellobban, soha többé el nem oltható! A következő megközelítést javaslom:
Mielőtt bármelyik leckét elolvasod, ülj csendesen néhány percig!
Olvasd el az aforizmákat, és üldögélj tovább békésen, hogy azok a lelkedbe hatolhassanak! Akár újra is olvashatod őket, ahányszor csak akarod. Adj esélyt a saját válaszaid és megérzéseid kibontakozásának: gyakran ezek az elérhető legfontosabb dolgok!
Olvasd el a lecke további részét: Merlin és Artúr történetét, A lecke megértése és A lecke megélese című részeket!
Ha A lecke megélése gyakorlatot tartalmaz - és a legtöbb esetben ez így lesz -, szánj rá néhány percet és végezd el! Hasznos a nap során többször is megismételned, amennyiben teljes tapasztalásra törekszel.
Minden leckét újra meg újra elolvashatsz, ahányszor csak akarod. Eltölthetsz mindegyikkel egy napot vagy akár egy hetet. A folyamat nincs időhöz kötve. De azért óvatosságra intelek: legalább egy napot szánj egy leckére, ne akarj egyszerre túl sokat megemészteni!

Én én vagyok.

Nincs a világon még egy ugyanilyen ember. Egyes részleteket tekintve sokan hasonlítanak hozzám, de egészében véve senki. Ennélfogva bármit teszek, azt magamnak tulajdoníthatom, hiszen én magam választottam. Én rendelkezem mindenemmel – a testemmel és annak minden mozdulatával;az elmémmel, valamennyi gondolatommal és ötletemmel;a szememmel és a képekkel, melyeket észrevesz;az érzéseimmel, legyen bár az harag, öröm, csüggedés, szeretet, csalódottság, vagy izgalom;a számmal és minden szóval, ami elhagyja, akár udvarias, akár durva, kedves, helyénvaló vagy sem;a hangommal, legyen az hangos vagy kellemes; minden cselekedetemmel, függetlenül attól, hogy saját magamra vagy másokra irányul.Magam birtoklom a képzeletemet, az álmaimat, reményeimet és félelmeimet. Az enyémek győzelmeim és sikereim, kudarcaim és balfogásaim.Mivel a magam ura vagyok, tökéletesen megismerhetem magamat. Ezáltal minden részemhez bensőséges szeretet és barátság fűzhet. Minden porcikámat érdekeimnek megfelelően használhatom. Tudom, hogy akadnak bennem érthetetlen vagy számomra még ismeretlen vonások, de amíg barátsággal és szeretettel viszonyulok magamhoz, addig bátran és bizakodva kereshetem a rejtélyek megoldását és önmagam jobb megértésének lehetőségeit.Akármilyennek tűnök, bármit mondok vagy teszek, gondolok vagy érzek egy adott pillanatban, az mind-mind én vagyok. Bármely időpontban hitelesen képviselem saját magamat. Ha később visszagondolok arra, milyennek mutatkoztam, szavaimra, cselekedeteimre, eszméimre és indulataimra, talán ez vagy az tőlem idegennek tetszik majd. Akkor elvethetem azt, ami nem hozzám való, megtarthatom azt, amit lényemhez megfelelőnek bizonyult, és kitalálhatok valami újat ahelyett, amitől elfordultam. Érzékeim és képességeim segítségével megállhatom a helyemet, közel kerülhetek másokhoz, eredményeket érhetek el, értelmet és rendszert vihetek az engem körülvevő személyek és dolgok tömegébe. Bírok magammal, tehát irányíthatom magamat.Én én vagyok, és így vagyok jó.

Rend vagy rendetlenség?

Már kicsi korban megtanuljuk a rendcsinálást. „Kislányom mosogass el!””Kisfiam csinálj rendet a szobádban, csak akkor jöhetsz el velünk!” Számtalan pillanataink igényel tervezettséget. Akár az első iskolánk, vagy egy napunk. Az a fránya korán kelés. Majd később egyre többet tervezünk. Nevezetesebb iskolák, munkahelyek. Nehéz feladatok. Embert próbálók. És keressük is ez irányban a biztatást, megerősítést. Azokat akik, azt mondogatják: „csinálj tervet”, „oszd be az idődet”, „csinálj a nap végén számadást”. Efféle tervezettséggel összehasonlítunk, miben haladtunk, miben maradtunk le. Mennyiben nem tettem meg azt, amit elterveztem. Végül is teljes mértékben segít minket a kontrollban. Egymás és magunk vizsgálatában, életünk minden pillanatának kordában tartásában. Nemcsak szüleink éltek így, de társadalmunk is így rendezkedik be. A „kis lépések”. Mondjuk. Kontrollunkkal másokat is ösztökélünk, biztatunk, és ezáltal megteremtjük a versenyt.Mégis összeomlásunkat a teljes kontroll elvesztése okozza, a kiszámíthatatlanság, a biztonság elvesztése. Annyira félünk ettől. Annyira félünk attól, amit nem láthatunk előre, amit nem tervezhetünk, ami váratlan. Pedig akkor is mi nézünk ki a két fülünk közül, és semmi probléma nem történik akkor, ha nem tudod, mit csináljál, és nem tudod, merre menjél. Ha harcolunk, csak elnyújtjuk, áttranszformáljuk. A probléma ott fog maradni. Ha máshogyan nem, fizikai testet ölt félelmünk, és megbetegszünk.Engedjük meg magunknak, hogy ne tudjuk irányítani olykor-olykor életünket. Hogy teljesen szétessen minden. Menjünk bele, és figyeljük meg magunkat. A kontroll nélküliség nem jelenti azt, hogy senkik vagyunk. Akkor is mi vagyunk. Engedjük, hogy megtörténjen. Ha hagyjuk magunkat a problémában maradni, anélkül, hogy rúgkapálnánk ellene, előbb-utóbb a megoldásra is ráláthatunk. Ha a megoldást megtaláljuk, hamarabb kiszállhatunk a problémából.Nem baj, ha nem tartjuk kezünkben az eseményeket.A kontroll nélküliségnek van egy másik momentuma is. Ekkor védtelenebbek vagyunk, elesettebbek, így jobban figyelünk. Túlélésünk érdekében. Később ezekre a figyelés által keletkezett élményekre jobban emlékezünk. Ekkor olyan oldalait is láthatjuk embertársainknak, amit eddig észre sem vettünk. Már ezért is megérheti. De az biztos, hogy magunk felé nagyobb megbecsülést nyerünk. Láthatjuk titkos erőnket, felismerhetjük szeretetünket. Mindenképpen jobb önmegismerésre juthatunk. Nemesebbé válhatunk.És amikor tisztulnak a körülmények, újra magunkhoz ragadhatjuk az irányítást. Most már más szemekkel nézhetünk a külvilágra.

Kovácsoljuk jól sorsunkat!

Mit tartogat számunkra ez a különös szó? Vajon sorsunk rabszolgái vagyunk-e, ismeretlen szeszélyeknek kiszolgáltatva? Vagy bármit megtehetünk, s ha jól sakkozunk, kijátszhatjuk az égi igazságszolgáltatást?
A karma szanszkrit szó, fordítása tett, cselekedet. Azt a törvényt jelenti, hogy bármit teszünk, az következményekkel jár. Sőt, ez nemcsak fizikai működésünkre, hanem szavainkra és gondolatainkra is vonatkozik. Legapróbb cselekedetünk is komoly hatással bír, ahogyan elég egyetlen égő gyufaszálat eldobnunk, s egy egész erdőt felperzselhetünk vele. Ugyanakkor a legparányibb magból gyönyörű virág vagy hatalmas fa sarjadhat.
A karma nem jutalom vagy büntetés! Egyszerűen csak az ok és okozat törvénye, ahogy a fizikai törvények is működnek a természetben: ha elengedek valamit, le fog esni. Miért fontos ez számunkra? Mert az ember saját sorsának kovácsa! Ha elindítunk valamit, legyen az jó vagy rossz, bizton számíthatunk rá, hogy következményekkel fog járni. Gyakran kételkedünk benne, hogy életünk eseményei igazságosak. Különösen akkor, ha bántanak, ha szenvedünk, ilyenkor átkozzuk balvégzetünket. Bezzeg, ha valami jó történik, juhéjj, a szerencse fiai lettünk. De a bölcsek azt tanítják, hogy semmi sem véletlen! Nem a szeszélyes sors játszadozik velünk kényére-kedvére. Megeshet, hogy nem látjuk a magyarázatot, és értetlenül állunk a dolgok előtt. Hiszen a karma „gyümölcse” néha csak jóval később érik be, s ki emlékszik már, mi lehetett az előzménye.
A sors tehát nem pikkel ránk, akkor sem, ha mindent „megtesz”, hogy ezt hitesse el velünk. A természet nem küldi ránk a bosszú angyalait! Ehelyett tanít minket: a leckéket mi más adhatná, mint a velünk történt események és azok, akikkel találkozunk. Ha rosszul szerepeltünk, sebaj! Kapunk új lehetőséget – lehet, hogy máskor, más formában, más emberektől. De ha elég szemfülesek vagyunk, rájövünk, hogy ez ugyanannak a témának a variációja. Így a karma máris nem tragédia. Egy szerencsétlenség a változás lehetőségét tárja fel előttünk, sőt, tán ez nyitja fel hirtelen a szemünket. Ha pedig szerencse ér, vagyis pozitív dolog érik be életünkben, ugródeszkának használhatjuk, hogy kibontakoztassuk képességeinket.
A karma felvet egy jogos kérdést: életünk ösvénye előre ki van taposva vagy arra mehetünk, amerre csak látunk? Vajon az eleve elrendelés működik vagy a szabad akarat? Cseréljük fel a vagyot éssel! Elképzelhető, hogy mindkettő él: követünk egy ösvényt, de közben saját döntéseket hozhatunk. Hiszen szabadságunkban áll eldönteni, hogy mit kezdünk azzal, amivel találkozunk. Azt is mi választjuk meg, hogy hogyan járjuk be utunkat – egyenesen vagy vargabetűkkel, eltévedünk, vagy állandóan megállunk pihenni, és az sem utolsó szempont, hogy mit hogyan fogadunk. Ha az ösvényt szakadék keresztezi, mondhatjuk, hogy csak velem történhet ilyen szerencsétlenség, jaj, a sors ártatlan áldozata lettem! Vagy vegyük elő kalandos szellemünket: ez aztán a jó buli, de jó, hogy ilyen kalandba sodort az élet, most aztán kipróbálhatom magamat!
Akkor fogjuk jobban érezni magunkat, ha vígan fütyörészve haladunk, ahelyett, hogy végighurcoljanak saját ösvényünkön, miközben kétségbeesve kapálózunk. Éljük át a jelent teljes szívvel, hiszen ez a legalkalmasabb pillanat arra, hogy cselekedjünk! Tanácsos itt és most helyrepofozni életünket, mert, ahogy egy tibeti tanító mondta: „Holnap vagy a következő élet – ki tudja, melyik jön el hamarabb!” De azért semmi ok a pánikra. Van időnk. Ha állandóan rohanunk, hogy elcsípjük a buszt, hogy ne maradjunk le semmiről, hogy elkerüljük a főnök letolását, elrohan az életünk is. Inkább éljünk örömmel és derűsen, úgy, hogy közben figyelünk gondolatainkra, szavainkra és tetteinkre, a karma törvényének tudatában. Ahogy egy tibeti mester tanította: „Ha meg akarod ismerni a múltadat, akkor mérd fel jelen körülményeidet, ha tudni akarod, milyen lesz a jövőd, nézd meg mostani cselekedeteidet!”

Chopra: Az élet hét törvénye

A Karma, avagy az Ok és okozat törvénye

Minden cselekedet(ünk) erőhatást vált ki, amely ugyanolyan töltéssel tér vissza hozzánk... Ki mint vet, úgy arat. Ha úgy cselekszünk, hogy az boldogságot és sikert hoz másoknak, boldogság és siker lesz a karmánk gyümölcse. A karma az emberi szabadság örök érvényesülése... Gondolatainkból, szavainkból és tetteinkből szövődik a háló körénk. Swarni Vivekananda
Az élet harmadik spirituális törvénye a Karma törvénye. "Karma": egyszerre jelenti a cselekedetet és annak kihatásait. Egyszerre ok és következmény, mivel minden cselekedet(ünk) hatásokat vált ki, amelyek ugyanolyan töltéssel visszatérnek hozzánk. Nincs a Karma gondolatában semmi szokatlan. Mindenki ismeri a szólást: "Ki mint vet, úgy arat." Nyilvánvaló, hogy ha boldog életet akarunk, meg kell tanulnunk a boldogság magvait vetni. A karma tehát magában foglalja a tudatos döntéshozatalt. Lényegében korlátlan a döntési szabadságunk. Létünk minden pillanatában a lehetőségek teljes köre, korlátlan döntés áll előttünk. E döntések némelyikét tudatosan hozzuk meg, más döntéseket nem tudatosan. A karmikus törvény megértéséhez és minél teljesebb alkalmazásához a legjobb út, ha tudatosítjuk pillanatról pillanatra meghozott döntéseinket. Akár tetszik, akár nem, minden, ami e pillanatban történik, a múltban hozott döntések gyümölcse. Sajnos választásaink jó része nem tudatos, és emiatt nem is gondoljuk azokat döntéseknek - pedig azok. Akit megsértettek, valószínűleg megsértődik. Akit megdicsérnek, bizonyára kivirágzik és elégedettség tölti el. De gondoljuk csak át: ezek is választási lehetőségek közti döntések. Akit megsértettek, eldöntheti, hogy megsértődik-e. Akit megdicsérnek, ugyancsak eldöntheti, hogy engedi-e hatni magára a hízelgést. Másképpen is megfogalmazhatjuk ezt. A legtöbb ember, bár korlátlan döntési lehetőségei vannak, mégis feltételes reflexek készletével reagál, amelyeket más emberek vagy a körülmények váltanak ki rajta. Viselkedése előre megjósolható. Ezek a feltételes reflexek ugyanolyanok, mint amelyeket Pavlov mutatott ki. Pavlov kísérletei során rendszeresen úgy adott enni a kísérleti kutyának, hogy egyidejűleg csengő szólalt meg. A kutya hamarosan a csengő puszta hangjára is nyálazni kezdett, mivel az ilyen kondicionálással az egyik benyomás társult a másikhoz. A legtöbb ember, szintén valami ilyenfajta kondicionálás eredményeképpen, betanult és előre megjósolható viselkedéssel válaszol a környezet hatásaira. Úgy tűnik, mintha az emberek és a körülmények automatikusan váltanák ki a válaszokat, és teljesen feledésbe merül, hogy ezek az emberi lét során pillanatról pillanatra meghozott döntések. Egyszerű mechanizmussal, odafigyelés nélkül sorjázó döntések. Ha egy pillanatra visszanézünk és úgy szemléljük a meghozott döntéseket, mint ahogyan a mostani, épp tudatos visszanézés pillanatában viselkedünk, akkor ezzel az egész tudattalan folyamatot átemeljük a tudatos világba. A döntések ilyen tudatosítása hatalmas fejlesztő erő. Bármely döntés meghozatalakor két kérdést tehetünk fel magunknak. Először is: "Mik a döntésem következményei?" A szívünk mélyén azonnal világosan kirajzolódik a válasz. Másodszor: "A döntésem boldogságot hoz-e számomra és a körülöttem élők számára?" Ha a válasz igenlő, akkor a döntés helyes. Ha a válasz nemleges, akár a saját, akár mások szempontjából, akkor a döntés elvetendő. Ilyen egyszerű ez. Csak egyetlen döntés van a minden pillanatban rendelkezésre álló végtelen lehetőségi körből, amely számomra és mások számára egyaránt a boldogságot eredményezi. És amikor ezt a bizonyos döntést hozza meg valaki, azt hívják spontán módon helyes viselkedésnek. Ez egyszerűen a megfelelő pillanatban megtett megfelelő lépés. Minden helyzetben a kínálkozó helyes válasz. Ez az a döntés, amely előrelendíti a döntést meghozót és mindenki mást, akit csak érint. Az élet nagyon érdekes módon segíti a spontán helyes döntéseket. A test érzéseiben jelentkeznek ezek a jelzések. Az ember közérzete kétféle lehet: vagy jól érzi magát, vagy nem. Érdemes megfigyelni egy-egy döntés tudatos mérlegelésekor, hogy a test hogyan válaszol: "Ha így döntök, mi történik?" Ha a test válasza nyugodt, a döntés helyes. Ha a test rossz érzésekről küld jelzést, akkor a döntés nem a megfelelő. Egyeseknél a jó és rossz közérzet a "napfonat" környékén jelentkezik, a legtöbb embernél azonban a szívtájékon. (Egy-egy csakránk helyén - A szerk.) Érdemes tudatosan a szívre figyelni és a szívet kérdezni arról, mi a teendő. A válasz kis várakozás után egyértelműen jelentkezik, fizikai érzésként. Lehet, hogy épp csak halványan érezhető, de teljesen valóságos fizikai válasz lesz. Csak a szív tudja a helyes választ. Sokan érzelgősnek tartják a szívet, pedig nem az. A szív intuitív, egészében, összefüggéseiben, kapcsolataival együtt, arányosan fogja fel a dolgokat, nem pedig a nyereség-veszteség tengely mentén. Az egyetemes idegközponthoz kapcsolódik, a tiszta lehetségesség, a tiszta tudás és a végtelen szervező erő mezőjéhez, és mindent számba vesz. Időnként ésszerűtlennek tűnik, de a szív sokkal pontosabban és sokkal szabatosabban képes figyelembe venni a dolgokat, mint ahogy az az ésszerű gondolkodás határain belül lehetséges. A Karma törvénye használható pénz és gazdagság megteremtésére, és arra, hogy minden jó - tetszés - szerint bármikor áradjon hozzánk. Először azonban tudatosítani kell, hogy a jövő az élet minden egyes pillanatában meghozott döntéseiből következik. Ha ezt rendszeresen megtesszük, akkor a Karma törvényét teljes mértékben alkalmazzuk életünkben. Minél tudatosabb szinten hozzuk meg döntéseinket, ezek a döntések annál inkább spontán helyes lépéseket eredményeznek - mind magunk, mind mások számára.

Mit lehet mondani a múltban rejlő karmáról és arról, hogy ez hogyan hat jelen életünkre? Három megjegyzést tehetünk a múltban rejlő karmáról. Az első a karmikus adósság megfizetése. A legtöbb ember úgy dönt, hogy megteszi ezt. Természetesen ez sem tudatos, de ez is egy meghozható döntés. Néha hatalmas szenvedés ezeknek az adósságoknak a megfizetése, de a Karma törvénye szerint a világegyetemben nincs olyan adósság, amely törlesztetlen maradna. A világegyetemben tökéletes a számontartás és minden, ami létezik, állandó oda-vissza energiacserében él. A második lépéslehetőség: karmánk átalakítása előrevivő tapasztalattá. Ez nagyon érdekes folyamat, amelyben az ember önmagával tanakodik karmikus adósságának megfizetésekor: "Mit kell megtanulnom ebből a tapasztalatból? Miért történik mindez, mit akar tudtomra adni a világegyetem? Hogyan kell beépítenem ezt emberi sorsomba? Hogyan tehetem hasznossá ezt a tapasztalatot embertársaim számára?" Ennek során az ember keresi és beépíti az alkalmakat dharmájába, életpályájába. Erről a siker hetedik spirituális törvényénél ejtünk szót. Így lehetséges a karmát új mederbe terelni. Ha például valaki sportolás közben eltöri a lábát, felteheti a kérdést: "Mit tanulhatok ebből az esetből? Mit akar tudtomra adni a világegyetem?" Az üzenet talán csak annyi, hogy lassabban és óvatosabban kell élnie, vagy a továbbiakban jobban kell figyelnie a testére. Ha az illető dharmája mások tanítása, akkor tovább (kell) kérdeznie: "Hogyan adhatom tovább ezt a tapasztalatot embertársaimnak?" Elhatározhatja, hogy könyvet ír a biztonságos sportolásról, vagy a vele történt baleset megelőzésére lábszárvédőt vagy különleges cipőt tervez. Ily módon, miközben karmikus adósságát törleszti, a bajokat jóra fordítja, úgy, hogy az jólétet és kiteljesülést hoz számára. Ez a karma átalakítása pozitív tapasztalattá. A karmától nem menekülni kell, hanem a karmikus helyzeteket tudni keli felhasználni és új, pozitív karmát teremteni belőlük. A Karma kezelésének harmadik módja a karmán túljutás. A karmán túljutni annyi, mint függetlenné válni attól. A karmán úgy lehet túljutni, hogy az ember folyamatosan élményt gyűjt a Köztes térről, az Önvalóról, a Szellemről. Olyan ez, mint amikor egy piszkos ruhát kimosunk a patakban. Valahányszor kimossuk, néhány folt eltűnik. Újra és újra mosva mindig tisztul egy kicsit. A karma feladatrétegein áthaladni, vagy azokat tisztítani úgy lehet, hogy az ember eljut a Köztes térbe és ismét visszatér onnan. Természetesen ez a meditációs gyakorlatokkal lehetséges. Minden cselekedet karmikus helyzet, akár egy csésze kávé ivása is. Emlékké válik, amely talaján vágyak alakulnak ki, a vágyak pedig ismét tettekre indítanak. A lélek mozgatói a karma, az emlékezet és a vágyak. A lélek a karma, az emlékezet és a vágyak szövedékéből álló tudat. Ezek tudatosulásával válik az ember a valóság tudatos alakítójává. Ha pedig a döntéseket egyre inkább tudatosan hozzuk meg, ezekből olyan tettek születnek, amelyek kibontakoztatnak minket és a körülöttünk élőket. Ez minden, amit tenni kell. Amennyiben a karma fejlesztő erő - az Önvaló számára is és mindazok számára, akikre az Önvaló hat -, úgy a karma gyümölcse boldogság és siker.

A KARMA, AVAGY AZ OK ÉS OKOZAT TÖRVÉNYÉNEK ALKALMAZÁSA

Az alábbi lépésekkel érvényre juttatom életemben a Karma törvényét:
1. Ma pillanatról pillanatra figyelem a döntéseimet. Puszta megfigyelésükkel tudatossá teszem ezeket. Szem előtt tartom, hogy a jövő bármely pillanatára a legjobb felkészülés a teljes tudatosság a jelenben.
2. Bármely döntésemnél felteszek magamnak két kérdést: "Mik a döntésem következményei?" és "A döntésem boldogságot hoz-e számomra és azok számára, akiket érint?"
3. Megkérdezem a szívemet és követem az iránymutatását, aszerint, hogy jó vagy rossz érzést közvetít az üzenete. Ha jó érzéssel válaszol, hátrahagyva a kötődéseket, előrelépek. Ha rossz érzéssel válaszol, megállok és belső képekben lepergetem esetleges lépésem következményeit. Ez az útmutatás lehetővé teszi, hogy a magam számára és minden körülöttem élő számára spontán módon helyes döntéseket hozzak.

MÜLLER PÉTER Szeretet-meditáció (részlet a Benső mosoly c. könyvéből)

Következzék hát a szeretet-meditáció bemutatása. Ezt az elnevezést én találtam ki, mint látni fogod majd, éppen akkor, amikor ebben a meditációban benne voltam. Különben jól ismert folyamat. Ez az, amikor az ember talál valamit, önmagán kívül, amin meditál. Ezt a valamit hívjuk "meditációs objektumnak". Ez a valami lehet egy rózsa, egy ember, egy eszménykép, egy irodalmi hős vagy téma, de lehet egy gondolat is, egy szent, egy bölcs, Jézus, Buddha vagy maga az Isten. A lényeg, hogy ez a tárgy a meditációs folyamat elején még rajtam kívül van: először csak nézem, aztán közeledem hozzá, aztán belebújok, s végül eggyé válok vele. A "kívül" szó ekkor már értelmetlenné válik, mint ahogy azt sem lehet megállapítani, hogy én oldódtam-e bele az Ő valóságába, vagy Ő öltött-e testet bennem. A dolog úgy indult, hogy rajtam kívül létezik egy "másik", egy Te, egy nem-én, s ha ez éppenséggel nem személy, hanem gondolat, akkor még nem az enyém, hanem valaki másnak a gondolata. Ahhoz, hogy az enyém legyen - vagy én az övé, teljesen mindegy -, énem páncélját meg kell repesztenem, ki kell bújnom belőle, előítéleteimet és gátlásaimat le kell vetnem, oda kell adnom magamat, át kell élnem - azonosulnom kell vele. Amíg nem vagyok teljesen fedetlen, amíg ruhástól, véleményestől s különféle "koncepciókkal" takartan magamra akarom húzni, addig az eggyéválás csodája nem történhet meg - a másik rajtam kívül marad, s a megtermékenyülés nem jön létre. Az arab és a zsidó hagyomány a szexuális aktust megismerésnek nevezi. Testünk csakis akkor ismeri a másikat, ha belehatol, vagy ha magába engedi. Addig idegen, vagy legfeljebb ismerős. Valamennyien magányosan, bőrünkbe zártan élünk, s szakadékos távolság választ el másoktól. Csupán a szánk és a nemi szervünk az a födetlen, nyílt sebhez hasonlatos nyílás rajtunk, amelyen keresztül egymásba hatolhatunk, amikor is a két test eggyé válik, egymásban lélegzik, s a két biológiai organizmus egymást kölcsönösen befolyásolja. A férfi test a nőben éli meg létének csúcspontját, s a női test a befogadás pillanatában találja meg a női sors értelmét. Valójában az aktus végső , eksztázis-pontján a férfi vagy a nő szónak nincs is értelme, mert egy suhanó pillanatig a kettőből egy lesz, s az örömben - vagy nevezzük még egyszerűen kéjnek - a testi ember valami olyasmit él át, amit soha, semmilyen más módon átélni nem tud, mert megszűnt a különváltsága, eggyé vált a másik nemmel. Roppant nehéz a kéjérzést csupán testi síkon magyarázni, mert az emberi test, lélek és szellem szétválaszthatatlan együttese, s ebbe az érzetbe sok más érzés, vágy, gondolat, vonzalom, álom és rejtett szellemi szomjúság is bele van csomagolva, s ilyenkor ezek mind - ha tudattalanul is - kielégülésre törnek. Amit külön is lehet érezni, az, hogy ez a test csúcsélménye. Egyszerre beteljesülés és kis halál. Ami meghal, az a "külön", s ami létrejön, az az "egy vagyok vele!". Még az önkielégítés sem magánélmény, mert itt a másik nem valóságát a képzelet helyettesíti. A feszültség pedig, amely ilyenkor feloldódik, abból adódik, hogy egyikünk sem csak nő és csak férfi- hanem együtt a kettő! De mivel a lét ősdrámája miatt mindig csak az egyik pólust élhetjük meg, lényünk örökös feszültségben van. Ezen az sem változtat, ha valaki biszexuális, mert az aktusban az ő lénye is kettészakadt: nem "egységes", csak ide-oda ugrál, egyik pólusból a másikba. Életünk legnagyobb feszültségét és magányát nem társadalmi gondok okozzák, hanem az, hogy "csak nők" vagyunk, vagy "csak férfiak". Ez a feszültség és magány oldódik fel néhány átsuhanó percig vagy másodpercig a testi ölelésben. Hasonló feszültségben él lelkünk és szellemünk is. A testek eggyéválásának élményét úgy hívjuk, hogy KÉJ. A lelkek hasonló, de magasabb szintű élményét úgy, hogy BOLDOGSÁG. A szellemét pedig úgy, hogy ÜDV. Két test vonzalmát úgy nevezzuk, hogy erosz. Két lélekét úgy, hogy philia. A szellemek egységvágyát pedig úgy, hogy agapé. Mindhármat pedig Szeretetnek - az élmény színét, méltóságát és teljességét az határozza meg, hogy ki milyen szinten éli meg. A mai ember a testével oly mértékben azonosította magát, hogy alig ismer mást, mint az eroszt és a kéjt. Azért keresi és üldözi állandóan, mert ez az egyetlen meditációja. (...) Az erosz, philia és agapé tehát nem különböző dolgok, hanem ugyanannak a valaminek -a szeretetnek- különböző szintjei. Akik ebben a mélyre zuhant világban eljutnak a philia szintjére, megélik azt a ritka élményt, hogy a szexualitás nem hiányzik nekik. És itt fontos az, hogy nem a szexualitás elutasításáról van szó, hanem annak átminősítéséről. Lépcsőfokokat nem lehet átugorni. A lépcsőn csak úgy lehet felmenni, hogy minden lépcsőfokot meg kell járni. Valamit csak akkor lehet átminősíteni, ha azt már megtapasztaltam. Ezért a szeretet az ember számára a szerelemmel kezdődik. Hogy sikerül-e feljebb lépnie, az (részben) rajta (is) áll. Erre az átminősítésre példa Buddha élete, aki a megvilágosodás univerzális élményéért otthagyta a feleségét. Amikor mint megvilágosult hazatért hűséges feleségéhez, az képtelen volt megérteni, hogy most szereti őt igazán és először, amikor szeretete olyan végtelenné tágult, hogy mindent és mindenkit magába ölel. És ehhez a szeretethez nem kell már ölelkezniük, sírva összeborulniuk, mert ez olyan állapot, amely örök és elveszíthetetlen. A szeretet minden szintje "szerelmes szeretet". Azonban ahogy a lelki szeretetből hiányzik már az érzékiség húsmelege, a behatolás és a befogadás testi eksztázisa, úgy hiányzik az isteni szeretetből mindenfajta érzelmesség. Hiányzik belőle a "csak te vagy!" és a "nélküled nem tudok élni!" Hogy mégis érzékelhető legyen az agapé szerelmes szeretete: az ember a lelki szeretet szintjén, a philiában érzi úgy, hogy akár az életét is feláldozná azért, akit szeret; Jézus - agapé szeretettel - annyira szerette még a leghitványabb embert is, hogy az életét is odaadta érte, s vállalta a szenvedést és kínhalált - amivel viszont anyjának mérhetetlen fájdalmat okozott. Az agapé már nem földi érzés, hanem univerzális egységtudat. Nem ismeri sem a halált, sem az elmúlást: ebben a szeretetben mindenki örökké él s együtt van. Ez már az Örök Láng lobogása - de ez a láng lobog, világít, ad fényt és meleget a gyertya lángjában is. A hegycsúcsra csak úgy lehet feljutni, ha megmásszuk a hegyet. Hiába akar az ember csalni: amit nem tapasztalt meg és nem minősített át, nem emelt fel, oda vissza kell mennie. Buddha azért tudta legyőzni a kísértést, amikor az gyönyörű nő alakjában jelent meg előtte, mert mindazt - a test szerelmét, a kéjt - már átélte és átminősítette önmagában. Ha nem így lett volna, akkor engedett volna a csábításnak, vagyis VISSZA KELLETT VOLNA MENNIE. Jézusnak ezt az utat nem kellett bejárnia. Mert ő nem lentről kellett felemelkedjen, megtisztuljon, hanem éppen az ő örök tisztaságával és fényével világította meg az utat. Ő a Sátánt a pusztában nem a földi megtapasztalások "tanulságai" által győzte le, hanem Isteni mivolta, tisztasága által, amelyet földi testben élve is megőrzött.

OSHO Bátorság

Ne hívd kétségnek – nevezd csodának.Ne hívd bizonytalanságnak – nevezd szabadságnak.

Nem azért vagyok itt, hogy dogmákat adjak át neked – a dogmák mentesek a kételytől. Nem azért vagyok itt, hogy bármilyen ígéretet tegyek a jövőre nézvést – a jövővel kapcsolatos ígéretek biztonságot teremtenek. Egyszerűen azért vagyok itt, hogy éberré és tudatossá tegyelek – ami nem más, mint az, hogy itt és most létezz, minden bizonytalansággal együtt, ami az élet maga, minden kétséggel együtt, ami az élet maga, minden veszéllyel együtt, ami az élet maga. Tudom, hogy azért vagy itt, mert valami bizonyosságot keresel, valamiféle hitvallást, valamilyen „izmust”, egy helyet, ahová tartozhatsz, valakit, akiben megbízhatsz. Azért vagy itt, mert félsz. Egyfajta gyönyörű rabságot keresel – hogy tudatosság nélkül élhess. Én még bizonytalanabbá, még határozatlanabbá szeretnélek tenni – mert ilyen az élet, ilyen Isten. Amikor nő a bizonytalanság és a veszély, egyetlen módon felelhetünk rá: tudatossággal. Két lehetőség van. Az egyik, hogy behunyod a szemed, és dogmák szerint élsz: keresztény leszel, hindu vagy mohamedán… vagyis úgy viselkedsz, mint a strucc. Ez nem változtatja meg az életedet; egyszerűen bezárja a szemedet. Csak ostobává tesz, csak tudatlanná. Tudatlanságodban biztonságban érzed magad – minden idióta biztonságban érzi magát. Tulajdonképpen csak az idióták érzik magukat biztonságban. Egy valóban élő embert mindig bizonytalanság övez. Miféle biztonság létezhetne? Az élet nem gépies folyamat; ezért nem lehet biztonságos. Az élet kiszámíthatatlan rejtély. Senki sem tudja, mit hoz a következő pillanat. Még Isten sem, akiről azt tartod, hogy valahol a hetedik mennyországban lakozik, még ő sem – ha ugyan valóban ott van –, tehát még ő sem tudja, mi fog történni! Mert ha tudná, akkor az élet csupán színjáték lenne, minden előre meg lenne írva, a sorsunk előre el volna rendelve. Honnan tudhatná Isten, mi történik a következő pillanatban, ha a jövő nyitott? Ha Isten ismerné a jövőt, akkor az élet egyszerűen halott, mechanikus folyamat lenne. Akkor nem volna szabadság, márpedig miként létezhetne élet szabadság nélkül? Akkor nem állna módunkban, hogy megválasszuk, fejlődünk-e vagy sem. Ha minden eleve elrendelt volna, akkor nem lenne dicsőség, nem lenne nagyság. Akkor csak robotok lennénk. Nem, semmi sem biztonságos. Ez az én üzenetem. Semmi sem lehet az, mert a biztonságos élet rosszabb, mint a halál. Semmi sem biztos. Az élet tele van kétségekkel, meglepetésekkel – ebben rejlik a szépsége! Sosem érkezel el egy olyan pillanathoz, amikor azt mondhatod: „Immár nincs bennem bizonytalanság.” Ha azt mondod, nincs benned bizonytalanság, azzal egész egyszerűen a halálodat jelented be; öngyilkosságot követsz el. Az élet szüntelenül áramlik, ezer és egy kétség között. Ebben rejlik a szabadsága. Ne nevezd ezt bizonytalanságnak.Én pontosan értem, miért nevezi az elme a szabadságot bizonytalanságnak… Éltél már börtönben pár hónapig vagy évig? Néhány, cellában töltött év után, amikor eljön a szabadulás napja, a rab hirtelen bizonytalannak érzi a jövőt. A börtönben minden biztos volt; minden holt rutin szerint zajlott. Elétették az ételt, védelem alatt állt; nem kellett tartania attól, hogy másnap éhes lesz, de nem lesz mit ennie – ilyesmi nem történhetett vele, minden biztos volt körülötte. És akkor, sok év után egyszer csak odamegy hozzá a fegyőr, és azt mondja neki: „Mostantól szabad vagy.”A rab pedig remegni kezd. A börtön falain túl újra ott várja a bizonytalanság; megint keresnie, kutatnia kell majd; megint szabadon kell élnie. A szabadság félelmet szül. Az emberek szabadságról beszélnek, de tartanak tőle. És az ember mindaddig nem ember, amíg retteg a szabadságtól. Én szabadságot adok neked; nem biztonságot. Én megértést adok neked; nem tudást. A tudás bizonyossá tesz. Ha szabályokat adnék neked, kész rendszert, hogy van Isten és Szentlélek, meg az egyszülött Fiú, Jézus, van pokol és mennyország, ezek itt a jó cselekedetek, azok pedig a rossz tettek, vétkezz, és pokolra kerülsz, tedd az általam jócselekedeteknek nevezett dolgokat, és akkor a mennybe jutsz – bevégeztetett! –, akkor biztonságban érezhetnéd magadat. Ezért határoz úgy oly sok ember, hogy keresztény lesz, hindu vagy mohamedán – nem szabadságot akarnak, hanem rögzített szabályokat. Egy férfit váratlanul baleset ért, és az úton haldoklott. Senki sem tudta róla, hogy zsidó, ezért papot hívtak hozzá, katolikus papot. Az lehajolt, egészen közel a férfihoz – aki már a haláltusáját vívta –, és megkérdezte tőle:– Hiszel a Szentháromságban, az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben? A férfi kinyitotta a szemét, és így felelt:– Nézzenek oda, én itt haldoklom, ez meg találós kérdésekkel zaklat!Amikor a halál kopogtat az ajtódon, egyszeriben minden bizonyosság egyszerű találós kérdésnek és ostobaságnak tűnik. Ne ragaszkodj semmiféle bizonyossághoz. Az élet bizonytalan – ez a természetéhez tartozik. Úgyhogy az intelligens ember mindig bizonytalan marad. Ez a készenlét a bizonytalanságra – a bátorság. Ez a készenlét a bizonytalanságra – a bizalom. Értelmes ember az, aki éber marad minden helyzetben, és teljes szívével felel rá. Nem azért, mert tudja, mi történik majd, nem azért, mert úgy tudja, hogy ha ezt teszi, az fog történni. Az élet nem tudomány, nem okok és okozatok láncolata. Hevítsd a vizet száz fokra, és elpárolog – ez bizonyos. De a való életben semmi sem ennyire biztos.Minden egyén maga a szabadság, egy ismeretlen szabadság. Lehetetlen előre megjósolni, előre kiszámítani a jövőjét. Ezért kell tudatosan és éberen élnünk.Azért vagy itt, mert tudást keresel; kész szabályokat akarsz, amelyekhez aztán foggal-körömmel ragaszkodhatsz. Én semmi ilyesmit nem adok neked. Sőt, ha már birtokolsz ilyen szabályokat, megszabadítalak tőlük! Lépésről lépésre lerombolom benned a bizonyosságot; egyre határozatlanabbá, fokról fokra bizonytalanabbá teszlek. Ez az egyetlen feladatom. Ez az egyetlen dolog, amit egy mesternek tennie kell: meghagyni téged a tökéletes szabadságban! A tökéletes szabadságban, amikor minden lehetőség kitárul előtted, amikor semmi sem állandó… Akkor kénytelen leszel tudatossá válni – nincs más lehetőséged.Ez az, amit én megértésnek nevezek. A megértés során a bizonytalanság az élet lényegi részévé lesz – és ez jó, mert ez teszi az életet szabaddá, ez teszi az életet szüntelen meglepetéssé. Senki sem tudhatja előre, mi fog történni. Ez tölt el bennünket végtelen ámulattal. Ne hívd kétségnek – nevezd csodának. Ne hívd bizonytalanságnak – nevezd szabadságnak.Nem lehetsz őszinte, ha nem vagy bátor.Nem tudsz szeretni, ha nem vagy bátor.Nem tudsz bízni, ha nem vagy bátor.Nem kutathatod a valóságot, ha nem vagy bátor.Vagyis a bátorság áll legelöl, és minden más azt követi.

OSHO Öröm

Hadd kezdjem egy rövid anekdotával:

– Az orvosom ragaszkodott hozzá, hogy eljöjjek önhöz – mondja a páciens a pszichiáternek. – Isten tudja, miért: boldog házasságban élek, biztos állásom van, sok barát vesz körül, nincsenek félelmeim...– Hm – bólint a pszichiáter a jegyzettömbje felé nyúlva –, és mióta megy ez így?A boldogság hihetetlen. Úgy tűnik, az ember képtelen a boldogságra. Ha depresszióról beszélsz, szomorúságról, szenvedésről, mindenki elhiszi; az természetesnek látszik. Ha boldogságról beszélsz, senki sem hiszi el – az természetellenesnek tűnik.Sigmund Freud ez emberi elme negyvenévnyi kutatása után – több ezer emberrel dolgozott, több ezer zavart elmét tanulmányozott –, arra a következtetésre jutott, hogy a boldogság fikció: az ember képtelen a boldogságra. A legtöbb, amit tehetünk, hogy egy kicsit kényelmesebbé tesszük a dolgokat, ez minden. A legtöbb, amit tehetünk, hogy egy kicsit csökkentjük a boldogtalanságot, ez minden – de boldognak lenni? Képtelenség.Ez nagyon pesszimistán hangzik… de ha megnézed az emberiséget, láthatóan pontosan ez a helyzet; egyértelmű ténynek tűnik. Kizárólag az emberi lények boldogtalanok. Mélyen belül elromlott valami.A saját tapasztalatom alapján mondom, hogy az emberi lények képesek a boldogságra, nagyobb boldogságra, mint a madarak, nagyobb boldogságra, mint a fák, mint a csillagok – mert az emberi lényeknek van valamije, ami a fáknak, madaraknak, csillagoknak nincsen. Van tudatosságuk.De ha van tudatosságod, két lehetséges választás áll előtted: lehetsz boldog, vagy lehetsz boldogtalan. Az már a te döntésed. A fák egészen egyszerűen boldogok, mert képtelenek a boldogtalanságra. Az ő boldogságuk nem szabadság; boldognak kell lenniük. Nem tudják, hogyan lehetnének boldogtalanok; nincs választásuk. A fákon csiripelő madarak nem azért boldogok, mert azt választották – hanem, mert nem ismernek más utat. A boldogságuk tudattalan; egyszerűen természetes.Az emberi lények képesek a mérhetetlen boldogságra és a mérhetetlen boldogtalanságra is – szabadon választhatnak. Ez a szabadság kockázatos, ez a szabadság nagyon veszélyes, mert tiéd a felelősség. És valami történt ezzel a szabadsággal, valami elromlott. Az emberiség valahogyan a feje tetejére fordult.A meditációt keresik az emberek. Meditációra csupán azért van szükség, mert nem a boldogságot választottad. Ha a boldogságot választanád, nem lenne szükség semmiféle meditációra. A meditáció gyógyír: ha beteg vagy, akkor gyógyszerre van szükséged. Amint egyszer elkezded a boldogságot választani, amint egyszer eldöntöd, hogy boldog leszel, akkor nincs szükség többé meditációra. Akkor magától megtörténik a meditáció. Sok-sok vallás van, mert nagyon sok ember boldogtalan. A boldog embernek nincs szüksége vallásra, a boldog embernek nincs szüksége templomra, szentélyre – mert a boldog embernek az egész világegyetem a temploma, az egész létezés a szentélye. A boldog ember nem folytat vallásos tevékenységet, mert az egész élete vallásos. Minden, amit boldogsággal teszel, imádság – a munkád istentiszteletté válik; még a légzésed is csodálatos ragyogás, kecsesség.A boldogság akkor következik be, amikor összhangban vagy az életeddel, amikor olyan harmonikus az összhang, hogy bármit teszel, az öröm. Akkor hirtelen felismered, hogy a meditáció eljön hozzád. Ha szereted a munkát, amit végzel, ha szereted a módot, ahogyan élsz, akkor meditatív vagy. Akkor semmi nem vonja el a figyelmed. Amikor a dolgok elvonják a figyelmedet, az egyszerűen azt mutatja, hogy nem érdekel igazán az, amivel foglalkozol.A tanár folyton azt mondogatja a kisgyerekeknek: „Figyeljetek rám! Figyeljetek!” Pedig figyelnek ők, csak valami másra. Teljes szívéből dalol egy madár az iskola épületén kívül – a gyerek a madárra figyel. Senki sem mondhatja, hogy nem figyel, senki sem mondhatja, hogy nem meditatív, hogy nem koncentrál erősen – éppen hogy igen! Tulajdonképpen teljesen megfeledkezett a tanárról és táblára felírt számtanról. A gyermek tökéletesen megfeledkezett minderről, maradéktalanul magával ragadta a madár és a dala. A tanár mégis azt mondja:– Figyelj! Mit csinálsz? Ne kalandozzon el a figyelmed!Valójában éppen a tanár vonja el a gyerek figyelmét. A gyerek figyel – ezt természetesen teszi. Hallgatja a madarat, és boldog. A tanár pedig elvonja a figyelmét, azt mondja: „nem figyelsz” – a tanár egyszerűen hazudik! A gyerek igenis figyelt. A madár érdekesebb volt a számára, mit tehetett volna? A tanár nem volt olyan érdekes, nem volt túl vonzó a számtan. Nem azért vagyunk itt a Földön, hogy matematikusok legyünk. Akad néhány gyerek, akit nem fog érdekelni a madár; a dal egyre hangosabb és hangosabb lesz, ők mégis a táblát figyelik majd. Nekik való a számtan. Meditáció lesz számukra a matematika – természetes meditációs állapot.Természetellenes dolgok vonják el a figyelmünket: pénz, presztízs, hatalom. A madárdal hallgatása nem fog pénzhez juttatni. A madárdal hallgatása nem fog presztízst, hatalmat adni. Egy pillangó nézegetése nem jelent segítséget gazdaságilag, politikailag, társadalmilag. Ezek a dolgok nem jövedelmeznek – de ezek tesznek boldoggá.Egy valódi emberi lény veszi a bátorságot, hogy olyan dolgok után menjen, amelyek boldoggá teszik. Ha szegény marad, akkor szegény marad; nem panaszkodik miatta, nincs benne megbántottság. Azt mondja: "Én választottam az utamat – és én a madarakat, a pillangókat, a virágokat választottam. Nem leszek gazdag, de rendben van! Gazdag vagyok, mert boldog vagyok." Az emberi lények azonban a fejük tetejére fordultak.Olvastam egyszer:Ted már órák óta üldögélt a folyó partján, de nem volt kapása. A több üveg sör és a forró Nap hatására elbóbiskolt, így teljesen váratlanul érte, amikor egy fürge hal horogra akadt. Megrántotta a zsineget, és ezzel felébresztette. Ted elveszítette az egyensúlyát, és mielőtt visszanyerhette volna, belepottyant a folyóba. Egy kisfiú érdeklődve figyelte a jelenetet. Ahogy a férfi kikecmeregni igyekezett a vízből, megkérdezte az apját:– Papa, most az ember fogott halat, vagy a hal fogott embert? Az emberiség teljesen a feje tetejére fordult. A hal fog téged, és vonszol maga után; nem te fogod a halat. Bármikor, ha pénzt látsz, nem vagy többé önmagad. Bármikor, ha hatalmat, presztízst látsz, nem vagy többé önmagad. Bármikor, ha elismertséget látsz, nem vagy többé önmagad. Azonnal megfeledkezel mindenről – elfelejted az életed belső értékeit, a boldogságodat, az örömeidet, a gyönyörűségeidet. Mindig kívülről választasz valamit, és valami belső dolgot adsz érte cserébe. Elnyered a külsőt, és elveszíted a belsőt. Mihez fogsz így kezdeni? Ha az egész világ a lábaidnál hever, de közben elveszíted önmagad, ha megszerzed a világ minden gazdagságát, de közben elveszíted saját, belső kincseidet, mihez kezdesz a gazdagságoddal? Ez a nyomorúság.Ha meg tudnál tanulni egyetlen dolgot, az az egy dolog az éberség legyen: ébernek lenni a saját belső motivációid, a saját, belső sorsod iránt. Sose veszítsd őket szem elől, máskülönben boldogtalan leszel. És amikor boldogtalan vagy, azt mondják az emberek: „meditálj, és boldog leszel”. Azt mondják: „Imádkozz, és boldog leszel; menj el a templomba, légy vallásos, légy keresztény, vagy hindu, és akkor boldog leszel.” Ez ostobaság. Légy boldog, és az meghozza a meditációt. Légy boldog, és az meghozza a vallásosságot. A boldogság az alapfeltétel.Az emberek azonban csak akkor válnak vallásossá, amikor boldogtalanok – de az ő vallásuk hamis. Próbáld megérteni, miért vagy boldogtalan. Sokan jönnek hozzám azzal, hogy boldogtalanok, és azt akarják, adjak nekik meditációt. Én azt felelem, legelőször is azt kell megérteni, miért vagy boldogtalan. Ha nem távolítod el a boldogtalanságod alapvető okait, akkor meditálhatsz, de nem fog sokat segíteni – mert az alapvető okok megmaradnak.Valaki esetleg nagyszerű táncos lehetett volna, mégis egy irodában ül, és aktákat válogat. Nincs lehetősége a táncra. Valaki esetleg nagy örömét lelhette volna abban, hogy táncol a csillagok alatt, mégsem tesz mást, mint gyűjti a pénzt a bankszámlájára. És ezek az emberek azt mondják, hogy boldogtalanok: "adj nekem meditációt". Én adhatok – de mit fog elérni az a meditáció? Mit kellene elérnie? Ugyanazok maradnak, gyűjtik a pénzt, versengenek a piacon. A meditáció talán segít kissé ellazulniuk, hogy még jobban végezzék ezeket az ostobaságokat.Ismételgethetsz mantrákat, végezhetsz speciális meditációkat; talán itt-ott segít egy kicsit – de csak abban segíthet, hogy ugyanaz maradj, aki voltál. Nem hoz átalakulást.Éppen ezért, az én megközelítésem azoknak való, akik igazán bátrak, azoknak a merészeknek, akik hajlandóak megváltoztatni az életmódjukat, akik hajlandóak kockára tenni mindent – mert valójában nincs semmid, amit kockára tehetnél; csupán a boldogtalanságod, a nyomorúságod. Az emberek azonban még ahhoz is ragaszkodnak. Hallottam: Egy távoli kiképzőtáborban egy csapat újonc visszaérkezik a körletbe, miután egész nap a perzselő napon meneteltek. – Micsoda élet! – mondja az egyik újonc. – Mérföldekre mindentől, egy őrmesterrel, aki a hun királynak, Attilának képzeli magát, nincsenek nők, nincs ital, nincs szabadság – és mindennek a tetejébe, a bakancsom két számmal kisebb a lábamnál.– Abba nem kell beletörődnöd, pajtás – jegyzi meg a társa. – Miért nem kérsz egy másik párat?– Eszemben sincs – hangzik a felelet. – Az egyetlen örömöm, amikor végre levehetem!Mi mást kockáztatsz? Csak a nyomorúságodat. Az egyetlen örömöd, hogy beszélhetsz róla. Nézd meg az embereket, amikor a nyomorúságukról beszélnek, milyen boldoggá teszi őket! Fizetnek érte; pszichoanalitikushoz járnak, hogy a nyomorúságukról beszéljenek – fizetnek érte! Valaki figyelmesen hallgatja őket, és ők ettől nagyon boldogok. Az emberek a nyomorúságukról beszélnek folyton-folyvást. Eltúlozzák, kiszínezik, nagyobbnak tüntetik fel. A valóságosnál nagyobbnak mutatják. Miért? Nincs semmid, amit kockáztatsz, az emberek azonban ragaszkodnak az ismerthez, az ismerőshöz. Mindössze a nyomorúságot ismerik; az az életük. Nincs vesztenivalójuk, de még azt is félnek elveszíteni. Ahogy én látom, a boldogság, az öröm jön először. Az ünneplő hozzáállás jön először. Az élet-igenlő filozófia jön először. Élvezd! Ha nem tudod élvezni a munkádat, változtass. Ne várj! Mert mindannyiszor, ha várakozol, Godot-ra vársz, Godot pedig sosem jön el. Az emberek várnak, és elvesztegetik az életüket. Kire, mire vársz?Ha látod a lényeget, hogy nyomorult vagy egy bizonyos életmóddal; akkor minden régi hagyomány azt mondja, hogy te hibáztál – én azonban azt mondom, hogy a mód elhibázott. Próbáld megérteni, mit jelent ez a hangsúlynyi különbség. Nem te vagy hibás, hanem az életmódod; ahogy megtanultál élni, az elhibázott. A motivációk, melyeket megtanultál, és a sajátodnak fogadtál el, nem a sajátjaid – nem teljesítik be a sorsodat. Ellentétesek a természeteddel, a hajlamaiddal.Ne feledd: senki nem dönthet helyetted. Másnak minden parancsolata, minden szabálya, erkölcse megbénít. Saját magadnak kell döntened, a saját kezedbe kell venned az életedet. Máskülönben az élet folyton ott kopogtat az ajtódon, te azonban sosem vagy otthon – mindig valahol máshol vagy.Ha táncosnak kellene lenned, az élet azon az ajtón érkezik, mert azt gondolja, mostanra már biztosan táncos lettél. Azon az ajtón kopogtat, de te nem vagy ott – bankár vagy. Honnan kellene tudnia az életnek, hogy bankár lettél? Az élet azon az úton jön hozzád, amit a természeted neked szánt; csak azt a címet ismeri – de te sosem vagy ott, valahol máshol vagy, valaki más álarca mögött bujkálsz, valaki más ruhájában, valaki más neve alatt. A létezés pedig egyre csak kutat utánad. Tudja a nevedet, de te elfelejtetted azt a nevet. Tudja a címedet, de te sosem éltél azon a címen. Hagytad, hogy a világ elvonja a figyelmedet.– Azt álmodtam tegnap éjjel, hogy gyerek voltam – meséli Joe Alnek –, és szabad jegyem volt minden játékra Disneylandben. Öregem, micsoda mulatság volt! Nem kellett választanom, mire üljek fel: mindenre felültem.– Ez érdekes – jegyzi meg a barátja. – Nekem is nagyon mozgalmas álmom volt tegnap éjjel. Azt álmodtam, hogy egy gyönyörű szőkeség kopogtatott az ajtómon, és epesztette a vágy utánam. Majd éppen, hogy nekikezdtünk volna a dolognak, egy másik látogató, egy csodálatos, bögyös barna érkezett, és ő is engem akart!– Hűha – kiált fel Joe. – Öregem, bárcsak ott lehettem volna! Miért nem hívtál fel? – Hívtalak – feleli Al –, de az anyád azt mondta, Disneylandben vagy.A sorsod csak egyetlen úton találhat rád, és az a belső virágzásod, amilyennek a létezés akart téged. Mindaddig, amíg nem találsz rá a spontaneitásodra, amíg nem találod meg a természetedet, nem lehetsz boldog. És ha nem lehetsz boldog, nem lehetsz meditatív sem.Miért született az emberek elméjében az az elképzelés, hogy a meditáció hozza el a boldogságot? Mert ahol boldog embert találtak, ott minden esetben meditatív elmét találtak – a két dolgot összekapcsolták egymással. Mindannyiszor, ha azt látták, hogy csodálatos, meditatív miliő vesz körül valakit, az illetőről kiderült, hogy mérhetetlenül boldog – örömtől ragyogott, sugárzott. És összekapcsolták a két dolgot. Az emberek azt gondolták, hogy a boldogság akkor jön el, ha meditatív vagy. Pedig éppen fordítva van: akkor jön el a meditáció, ha boldog vagy. De boldognak lenni nehéz, a meditálást megtanulni viszont könnyű. A boldogság drasztikus változást jelent az életmódodban – egy hirtelen váltást, mert nincs vesztegetnivaló való idő. Egy hirtelen változást, egy folytonossági hiányt, a múlttal való folytonosság megszakítását. Egy hirtelen villámcsapás, és meghalsz a múltnak, hogy újrakezdd az ábécétől. Újrakezded az életed, ahogy akkor tetted volna, ha nem kényszerítenek rád semmilyen sémát a szüleid, a társadalom, az állam; ahogy tetted volna, ahogy tenned kellett volna, ha senki sem vonja el a figyelmed. De elvonták. Ez kell dobnod az összes rád erőltetett sémát, és meg kell találnod a belső lángodat.