Már kicsi korban megtanuljuk a rendcsinálást. „Kislányom mosogass el!””Kisfiam csinálj rendet a szobádban, csak akkor jöhetsz el velünk!” Számtalan pillanataink igényel tervezettséget. Akár az első iskolánk, vagy egy napunk. Az a fránya korán kelés. Majd később egyre többet tervezünk. Nevezetesebb iskolák, munkahelyek. Nehéz feladatok. Embert próbálók. És keressük is ez irányban a biztatást, megerősítést. Azokat akik, azt mondogatják: „csinálj tervet”, „oszd be az idődet”, „csinálj a nap végén számadást”. Efféle tervezettséggel összehasonlítunk, miben haladtunk, miben maradtunk le. Mennyiben nem tettem meg azt, amit elterveztem. Végül is teljes mértékben segít minket a kontrollban. Egymás és magunk vizsgálatában, életünk minden pillanatának kordában tartásában. Nemcsak szüleink éltek így, de társadalmunk is így rendezkedik be. A „kis lépések”. Mondjuk. Kontrollunkkal másokat is ösztökélünk, biztatunk, és ezáltal megteremtjük a versenyt.Mégis összeomlásunkat a teljes kontroll elvesztése okozza, a kiszámíthatatlanság, a biztonság elvesztése. Annyira félünk ettől. Annyira félünk attól, amit nem láthatunk előre, amit nem tervezhetünk, ami váratlan. Pedig akkor is mi nézünk ki a két fülünk közül, és semmi probléma nem történik akkor, ha nem tudod, mit csináljál, és nem tudod, merre menjél. Ha harcolunk, csak elnyújtjuk, áttranszformáljuk. A probléma ott fog maradni. Ha máshogyan nem, fizikai testet ölt félelmünk, és megbetegszünk.Engedjük meg magunknak, hogy ne tudjuk irányítani olykor-olykor életünket. Hogy teljesen szétessen minden. Menjünk bele, és figyeljük meg magunkat. A kontroll nélküliség nem jelenti azt, hogy senkik vagyunk. Akkor is mi vagyunk. Engedjük, hogy megtörténjen. Ha hagyjuk magunkat a problémában maradni, anélkül, hogy rúgkapálnánk ellene, előbb-utóbb a megoldásra is ráláthatunk. Ha a megoldást megtaláljuk, hamarabb kiszállhatunk a problémából.Nem baj, ha nem tartjuk kezünkben az eseményeket.A kontroll nélküliségnek van egy másik momentuma is. Ekkor védtelenebbek vagyunk, elesettebbek, így jobban figyelünk. Túlélésünk érdekében. Később ezekre a figyelés által keletkezett élményekre jobban emlékezünk. Ekkor olyan oldalait is láthatjuk embertársainknak, amit eddig észre sem vettünk. Már ezért is megérheti. De az biztos, hogy magunk felé nagyobb megbecsülést nyerünk. Láthatjuk titkos erőnket, felismerhetjük szeretetünket. Mindenképpen jobb önmegismerésre juthatunk. Nemesebbé válhatunk.És amikor tisztulnak a körülmények, újra magunkhoz ragadhatjuk az irányítást. Most már más szemekkel nézhetünk a külvilágra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése