A Mágus útja.

- Hallottál már a mágus útjának nevezett tanításról? - kérdezte egyszer Merlin. Artúr felpillantott sikertelen tűzrakási kísérletéből. A tűzgyújtás nehéz művelet volt a nyugati tartományok kora tavaszi párás reggelein. - Nem, sohasem hallottam róla - mondta Artúr rövid gondolkodás után. - Mágusok? Arra gondolsz, hogy ők különleges dolgokat visznek végbe? - Nem, csak olyasmiket, amiket mi is teszünk - válaszolt Merlin. Ujjainak egyetlen csettintésével lobbantotta lángra az Artúr által összegyűjtött aprófa nedves halmát, mert elunta a fiú ügyetlen kísérletezését. Azonnal fellobbant a láng. Merlin ekkor kitárta tenyerét, és ennivalót szerzett a puszta légből: két vörösesbarna burgonyát és egy maréknyi gombát. - Tűzd ezeket a nyársra, és süsd meg! Mondta. Artúr magától értetődően bólintott. Kb. tízesztendős volt, és csak Merlint ismerte. Ameddig csak vissza tudott emlékezni, mindig együtt voltak. Bizonyára volt valaha édesanyja, de arcát még haloványan sem tudta felidézni. Megszületése után néhány órával a fehér szakállú öregember már érvényesítette a királyi csecsemőre vonatkozó jogait. - Én vagyok a mágus tudományának utolsó őre - mondta Merlin -, és talán te leszel az utolsó, aki megtanulja azt. Artúr a nyársakat a tűz fölé rakva hátratekintett a válla fölött. Kíváncsi lett. Merlin Mágus lenne? Sohasem tűnt föl neki. Kettesben éltek az erdőben és a kristálybarlangban. A barlang derengése adott nekik fényt. Artúr úgy tanult meg úszni, hogy hallá változott. Ha enni akart, megjelent az élelem, vagy éppen Merlin adott neki valamit. Nem így áll a helyzet mindenkivel? - Tudod, hamarosan elmész innen - folytatta Merlin. - Vigyázz, ne ejtsd azt a burgonyát a tűzbe! - Persze a fiú már bele is ejtette. Mert Merlin visszafelé élt az időben, és figyelmeztetései mindig túl későn érkeztek, mindig csak az apróbb balesetek után. Artúr letörölte a hamut a burgonyáról és visszatette a zöldellő fáról vágott nyársra. - Sose bánd, majd az lesz a tied! - mondta Merlin. - Mit értesz azon, hogy elmegyek? - kérdezte Artúr. Csak ritka alkalmakkor járt a közeli faluban, amikor Merlin piacra ment, de ilyenkor a mágus elővigyázatosan mindkettőjüket vastag, csuklyás köpönyegbe öltöztette. Mivel a fiú jó megfigyelő volt, nyugtalanította az, amit másoknál látott. Merlin különös, bandzsító tekintettel nézett tanítványára. - A mocsárba küldelek, vagy - ahogyan a halandók nevezik - a világba. Azért őriztelek meg ennyi éven át a mocsártól, hogy olyasmire tanítsalak, amit sosem szabad elfelejtened. - Merlin hatásszünetet tartott, majd folytatta - A mágus útjára. Miután kiejtette ezeket a szavakat, hosszú ideig egyikük sem szólalt meg, ahogyan ez régi barátoknál már csak lenni szokott. Szinte együtt lélegzett az öregember és a fiú, s így Merlinnek éreznie kellett, milyen nyugtalanul, ketrecbe zárt tigrishez hasonlóan vágtatnak Artúr gondolatai. Elköltötték az étket, és a fiú elment, hogy megmosdjon a barlang alatti azúrkék tavacskában. Amikor visszatért, Merlin a kedvenc szikláján napozott (bár a napozás kifejezés sajátosan értendő: a boglyas felhők épp csak annyira nyíltak meg, hogy egyetlen napsugár áthatolhasson a fák koronáján, és elérje a mágus hófehér haját). Ekkor szólalt meg először a fiú: - és mi lesz veled? - Velem? Ne légy beképzelt! Egész jól elleszek a segítséged nélkül is, köszönöm. - Amint rövid visszavágása végére jutott, Merlin máris érezte, nagyon megbántotta a fiú érzelmeit. De a mágusok nem szívesen kérnek elnézést. Ekkor egy szép, fehér kőrisből készült íj jelent meg Artúr előtt a földön, aki buzgón lehajolt érte, és rögtön kezdte felhúrozni. Saját jelrendszerüket ismerve, ez volt az öregember bocsánatkérése. - Nem magam miatt aggódom - folytatta Merlin -, hanem a tudás elvesztése miatt. Mint mondtam, talán te leszel az utolsó, aki megismeri a mágus útját. - Akkor majd gondoskodom róla, hogy el ne vesszen! - ígérte Artúr. Merlin bólintott. Aznap már nem beszélt a mágus útjáról és számos további napon sem. Aztán egy júniusi reggelen Artúr arra ébredt, hogy fenyőtű ágyát hó borítja. Didergett és felült. Őzbőr takarójáról fehér hópelyheket söpört a levegőbe. - Azt hittem, ezt csak decemberben csinálod - mondta. Merlin nem válaszolt. Némán állt a táborukat borító hóban. Valami furcsa termett előtte: egy nagy szikladarabból kiálló kard. A hideg ellenére egyetlen hópihe sem tapadt a kőre, az ötlábnyi ragyogó damaszkuszi acélból kovácsolt penge ragyogóan szikrázott. - Mi ez? Kérdezte Artúr. A kő látványa mélyen felzaklatta, de fogalma sem volt róla, miért. - Semmi - válaszolta Merlin -, csak emlékezz rá! Egy perc múlva a kard és a kő elhalványodott, s mire Artúr visszatért a reggeli mosdásából, a tisztáson ismét meleg volt, a hópihék elolvadtak a nyári nap melegében, és a kő, mint álom, eltűnt. A fiúnak sírhatnékja támadt, mert megértette: a jelenés Merlin búcsúját jelezte, a búcsút és az emlékeztetést. Artúr további életének eseményeit jól ismerjük a legendából. Egy havas karácsonyi reggelen, Londonban a kőbe szorult kard csodás módon újra megjelent a katedrális előtt. A templomból kijövő tömeg meglepetésére kihúzta a kardot, és ezzel megérdemelte a királyságot. Hosszú, elkeseredett harcot folytatott ellenfeleivel a trónért, majd királyi székhelyként megalapította Camelotot. Napról napra életre váltotta a mágus útjának titkait. Halála után történelmi figurává lett. A későbbi korokra maradt, hogy el-eltöprengjenek azon, mit tanított Merlin a kis tanítványának az erdőben töltött évek során, még mielőtt Artúr a kőhöz lépett volna, hogy a drágaköves markolattal egyben a sorsát is megragadja. Azután Camelot elesett, és rövid idő alatt szertefoszlott Artúr világa. Az ország viszálykodásba és tudatlanságba süllyedt. Merlin - jóslatának megfelelően - fajtája utolsó képviselőjének bizonyult. Utána nincs több mágus a nyugati kultúrában. De Merlin sohasem hitte, hogy a mágus útjának sorsa a történelem alakulásától függene. - Amit tudok, az a levegőben van - szokta volt mondani. - Lélegezz, s máris jelen lesz! - A mágusok időtlen dolgokat ismernek, és ennek megfelelően tudásuk tárháza kívül van az időn. Az ösvény nyitva áll. Bárhol kezdődhet, nem vezet sehová, mégis igaz. Mindez kibontakozik számunkra is, ha Merlint hallgatjuk. Húsz lecke van a tanfolyam tematikájában, s mindegyik a mágus szemszögéből segít látni. Minden lecke elején aforizmák állnak, a mágus bölcsességének apró darabkái. Ezek a mindennapi valóság meghaladásában segítenek. Egyszerre csak egyet olvass el, s engedd a lelked mélyéig hatolni! Ne várj eredményt, csak légy nyitott a tapasztalásra! Nem kell dolgoznod vagy erőfeszítést tenned. Az erőfeszítés olyan, mint amikor valaki a futóhomokkal küzd: csak egyre mélyebbre ássa magát. A belső mágus meg akar szólalni, ez mindannyiunkra igaz. Csupán lehetőségre, egy kis résre van szüksége. Mint a Zen koanjai, ezek az aforizmák segítenek a rés megteremtésében, mivel az érzékelésben kis szünetet okoznak, s ezzel talán a személyes valóságban is változást indítanak meg.
A mágus hangját vissza kell hoznunk a mindennapi életbe. A mágus mindannyiunkban létezik. A mágus ,mindent lát és mindent tud. A mágus a világosság és a sötétség, a jó és a rossz, az öröm és a szenvedés ellentétei fölött áll. Mindaz, amit a mágus lát, a láthatatlan világban gyökerezik. A természet a mágus hangulatait tükrözi. A test és a tudat szunnyadhatnak, de a mágus örökké ébren van. A mágus a halhatatlanság titkát birtokolja.
Ha ezek a mondatok egy kis bizsergést okoznak vagy ismerős húrokat pendítenek meg benned, mar elérték céljukat. Izgalmas dolog felfedezni, hogy nem korlátok közé zárt létező, hanem a csodák gyermeke vagy. Mert ez az igazság, a tény, ami túl sokáig volt rejtve! Mintegy száz ilyen kijelentést gyűjtöttem egybe, amelyeket Merlin és Artúr történetei mutatnak be. E történetek nem az ősi legendákból valók, hanem abba a korba helyezett parabolák. Néha majd úgy tűnhet, a történet nem illeszkedik pontosan, logikusan az aforizmákhoz. Ez szándékosan van így. Mert nem a rendet igénylő, egyenes vonalú gondolkodás vezet a mágus útján! Csak képzelőerővel, reménnyel, alkotókészséggel és szeretettel lehet azon járni! Röviden szólva: a mágus útja - a szellem útja. De a szellemi nem ellentétes a racionálissal. Ez a nagyobb keret, melybe a racionális tudás is beleilleszkedik, mint egy elem a sok közül. Ezért az egyenes gondolkodáshoz is szólok a A lecke megértése elnevezésű szakaszokban, ami követi az aforizmákat és történeket. Végul A lecke megélése rész következik. Ez abban segít, hogy a mágus bölcsessége átjárjon és saját tapasztalásoddá váljon. A lecke megélése a mágus útjának aktív része. Javaslataim csupán a kezdő lépésekről szólnak, a saját részvételedre bíztatnak. De majd az változtatja meg a valóságodat, amit és ahogyan te értesz meg. A lecke megélése néhány gyakorlata közömbösnek tűnhet, mert legtöbbjük csupán gondolatkísérletet ír le. Mi a gondolatkísérlet? A szellemedet új vidékekre vezető, új látásra tanító út. A mágusok valami mélyet és fontosat tudtak: ha meg akarod változtatni a világot, változtasd meg a saját hozzáállásodat a világhoz! Einstein egyszer lefeküdt a pamlagra, becsukta a szemét, és egy fénysebességgel utazó embert látott maga előtt. Ezt az érdekes elképzelést követve, számos gondolatkísérletet végzett, bár ezek csupán ábrándozásnak tűntek. De néhány év múlva megváltozott az egész tudományos gondolkodás, hiszen a természet igazolta Einstein látomását. Ha a pamlagon heverő ember ábrandozása megváltoztathatja a világot, akkor a gondolatkísérletekben hatalmas erő rejlik. Semmit sem tanultunk meg igazán, amíg nem váltottuk életre. Ész, tapasztalás és lélek: ha egyszer ezek együtt vannak jelen, akkor feltárul a mágus útja, s minden készen áll az alkímiára. A benned lakó bölcsesség olyan, mint a szikra: ha egyszer fellobban, soha többé el nem oltható! A következő megközelítést javaslom:
Mielőtt bármelyik leckét elolvasod, ülj csendesen néhány percig!
Olvasd el az aforizmákat, és üldögélj tovább békésen, hogy azok a lelkedbe hatolhassanak! Akár újra is olvashatod őket, ahányszor csak akarod. Adj esélyt a saját válaszaid és megérzéseid kibontakozásának: gyakran ezek az elérhető legfontosabb dolgok!
Olvasd el a lecke további részét: Merlin és Artúr történetét, A lecke megértése és A lecke megélese című részeket!
Ha A lecke megélése gyakorlatot tartalmaz - és a legtöbb esetben ez így lesz -, szánj rá néhány percet és végezd el! Hasznos a nap során többször is megismételned, amennyiben teljes tapasztalásra törekszel.
Minden leckét újra meg újra elolvashatsz, ahányszor csak akarod. Eltölthetsz mindegyikkel egy napot vagy akár egy hetet. A folyamat nincs időhöz kötve. De azért óvatosságra intelek: legalább egy napot szánj egy leckére, ne akarj egyszerre túl sokat megemészteni!

Én én vagyok.

Nincs a világon még egy ugyanilyen ember. Egyes részleteket tekintve sokan hasonlítanak hozzám, de egészében véve senki. Ennélfogva bármit teszek, azt magamnak tulajdoníthatom, hiszen én magam választottam. Én rendelkezem mindenemmel – a testemmel és annak minden mozdulatával;az elmémmel, valamennyi gondolatommal és ötletemmel;a szememmel és a képekkel, melyeket észrevesz;az érzéseimmel, legyen bár az harag, öröm, csüggedés, szeretet, csalódottság, vagy izgalom;a számmal és minden szóval, ami elhagyja, akár udvarias, akár durva, kedves, helyénvaló vagy sem;a hangommal, legyen az hangos vagy kellemes; minden cselekedetemmel, függetlenül attól, hogy saját magamra vagy másokra irányul.Magam birtoklom a képzeletemet, az álmaimat, reményeimet és félelmeimet. Az enyémek győzelmeim és sikereim, kudarcaim és balfogásaim.Mivel a magam ura vagyok, tökéletesen megismerhetem magamat. Ezáltal minden részemhez bensőséges szeretet és barátság fűzhet. Minden porcikámat érdekeimnek megfelelően használhatom. Tudom, hogy akadnak bennem érthetetlen vagy számomra még ismeretlen vonások, de amíg barátsággal és szeretettel viszonyulok magamhoz, addig bátran és bizakodva kereshetem a rejtélyek megoldását és önmagam jobb megértésének lehetőségeit.Akármilyennek tűnök, bármit mondok vagy teszek, gondolok vagy érzek egy adott pillanatban, az mind-mind én vagyok. Bármely időpontban hitelesen képviselem saját magamat. Ha később visszagondolok arra, milyennek mutatkoztam, szavaimra, cselekedeteimre, eszméimre és indulataimra, talán ez vagy az tőlem idegennek tetszik majd. Akkor elvethetem azt, ami nem hozzám való, megtarthatom azt, amit lényemhez megfelelőnek bizonyult, és kitalálhatok valami újat ahelyett, amitől elfordultam. Érzékeim és képességeim segítségével megállhatom a helyemet, közel kerülhetek másokhoz, eredményeket érhetek el, értelmet és rendszert vihetek az engem körülvevő személyek és dolgok tömegébe. Bírok magammal, tehát irányíthatom magamat.Én én vagyok, és így vagyok jó.

Rend vagy rendetlenség?

Már kicsi korban megtanuljuk a rendcsinálást. „Kislányom mosogass el!””Kisfiam csinálj rendet a szobádban, csak akkor jöhetsz el velünk!” Számtalan pillanataink igényel tervezettséget. Akár az első iskolánk, vagy egy napunk. Az a fránya korán kelés. Majd később egyre többet tervezünk. Nevezetesebb iskolák, munkahelyek. Nehéz feladatok. Embert próbálók. És keressük is ez irányban a biztatást, megerősítést. Azokat akik, azt mondogatják: „csinálj tervet”, „oszd be az idődet”, „csinálj a nap végén számadást”. Efféle tervezettséggel összehasonlítunk, miben haladtunk, miben maradtunk le. Mennyiben nem tettem meg azt, amit elterveztem. Végül is teljes mértékben segít minket a kontrollban. Egymás és magunk vizsgálatában, életünk minden pillanatának kordában tartásában. Nemcsak szüleink éltek így, de társadalmunk is így rendezkedik be. A „kis lépések”. Mondjuk. Kontrollunkkal másokat is ösztökélünk, biztatunk, és ezáltal megteremtjük a versenyt.Mégis összeomlásunkat a teljes kontroll elvesztése okozza, a kiszámíthatatlanság, a biztonság elvesztése. Annyira félünk ettől. Annyira félünk attól, amit nem láthatunk előre, amit nem tervezhetünk, ami váratlan. Pedig akkor is mi nézünk ki a két fülünk közül, és semmi probléma nem történik akkor, ha nem tudod, mit csináljál, és nem tudod, merre menjél. Ha harcolunk, csak elnyújtjuk, áttranszformáljuk. A probléma ott fog maradni. Ha máshogyan nem, fizikai testet ölt félelmünk, és megbetegszünk.Engedjük meg magunknak, hogy ne tudjuk irányítani olykor-olykor életünket. Hogy teljesen szétessen minden. Menjünk bele, és figyeljük meg magunkat. A kontroll nélküliség nem jelenti azt, hogy senkik vagyunk. Akkor is mi vagyunk. Engedjük, hogy megtörténjen. Ha hagyjuk magunkat a problémában maradni, anélkül, hogy rúgkapálnánk ellene, előbb-utóbb a megoldásra is ráláthatunk. Ha a megoldást megtaláljuk, hamarabb kiszállhatunk a problémából.Nem baj, ha nem tartjuk kezünkben az eseményeket.A kontroll nélküliségnek van egy másik momentuma is. Ekkor védtelenebbek vagyunk, elesettebbek, így jobban figyelünk. Túlélésünk érdekében. Később ezekre a figyelés által keletkezett élményekre jobban emlékezünk. Ekkor olyan oldalait is láthatjuk embertársainknak, amit eddig észre sem vettünk. Már ezért is megérheti. De az biztos, hogy magunk felé nagyobb megbecsülést nyerünk. Láthatjuk titkos erőnket, felismerhetjük szeretetünket. Mindenképpen jobb önmegismerésre juthatunk. Nemesebbé válhatunk.És amikor tisztulnak a körülmények, újra magunkhoz ragadhatjuk az irányítást. Most már más szemekkel nézhetünk a külvilágra.

Kovácsoljuk jól sorsunkat!

Mit tartogat számunkra ez a különös szó? Vajon sorsunk rabszolgái vagyunk-e, ismeretlen szeszélyeknek kiszolgáltatva? Vagy bármit megtehetünk, s ha jól sakkozunk, kijátszhatjuk az égi igazságszolgáltatást?
A karma szanszkrit szó, fordítása tett, cselekedet. Azt a törvényt jelenti, hogy bármit teszünk, az következményekkel jár. Sőt, ez nemcsak fizikai működésünkre, hanem szavainkra és gondolatainkra is vonatkozik. Legapróbb cselekedetünk is komoly hatással bír, ahogyan elég egyetlen égő gyufaszálat eldobnunk, s egy egész erdőt felperzselhetünk vele. Ugyanakkor a legparányibb magból gyönyörű virág vagy hatalmas fa sarjadhat.
A karma nem jutalom vagy büntetés! Egyszerűen csak az ok és okozat törvénye, ahogy a fizikai törvények is működnek a természetben: ha elengedek valamit, le fog esni. Miért fontos ez számunkra? Mert az ember saját sorsának kovácsa! Ha elindítunk valamit, legyen az jó vagy rossz, bizton számíthatunk rá, hogy következményekkel fog járni. Gyakran kételkedünk benne, hogy életünk eseményei igazságosak. Különösen akkor, ha bántanak, ha szenvedünk, ilyenkor átkozzuk balvégzetünket. Bezzeg, ha valami jó történik, juhéjj, a szerencse fiai lettünk. De a bölcsek azt tanítják, hogy semmi sem véletlen! Nem a szeszélyes sors játszadozik velünk kényére-kedvére. Megeshet, hogy nem látjuk a magyarázatot, és értetlenül állunk a dolgok előtt. Hiszen a karma „gyümölcse” néha csak jóval később érik be, s ki emlékszik már, mi lehetett az előzménye.
A sors tehát nem pikkel ránk, akkor sem, ha mindent „megtesz”, hogy ezt hitesse el velünk. A természet nem küldi ránk a bosszú angyalait! Ehelyett tanít minket: a leckéket mi más adhatná, mint a velünk történt események és azok, akikkel találkozunk. Ha rosszul szerepeltünk, sebaj! Kapunk új lehetőséget – lehet, hogy máskor, más formában, más emberektől. De ha elég szemfülesek vagyunk, rájövünk, hogy ez ugyanannak a témának a variációja. Így a karma máris nem tragédia. Egy szerencsétlenség a változás lehetőségét tárja fel előttünk, sőt, tán ez nyitja fel hirtelen a szemünket. Ha pedig szerencse ér, vagyis pozitív dolog érik be életünkben, ugródeszkának használhatjuk, hogy kibontakoztassuk képességeinket.
A karma felvet egy jogos kérdést: életünk ösvénye előre ki van taposva vagy arra mehetünk, amerre csak látunk? Vajon az eleve elrendelés működik vagy a szabad akarat? Cseréljük fel a vagyot éssel! Elképzelhető, hogy mindkettő él: követünk egy ösvényt, de közben saját döntéseket hozhatunk. Hiszen szabadságunkban áll eldönteni, hogy mit kezdünk azzal, amivel találkozunk. Azt is mi választjuk meg, hogy hogyan járjuk be utunkat – egyenesen vagy vargabetűkkel, eltévedünk, vagy állandóan megállunk pihenni, és az sem utolsó szempont, hogy mit hogyan fogadunk. Ha az ösvényt szakadék keresztezi, mondhatjuk, hogy csak velem történhet ilyen szerencsétlenség, jaj, a sors ártatlan áldozata lettem! Vagy vegyük elő kalandos szellemünket: ez aztán a jó buli, de jó, hogy ilyen kalandba sodort az élet, most aztán kipróbálhatom magamat!
Akkor fogjuk jobban érezni magunkat, ha vígan fütyörészve haladunk, ahelyett, hogy végighurcoljanak saját ösvényünkön, miközben kétségbeesve kapálózunk. Éljük át a jelent teljes szívvel, hiszen ez a legalkalmasabb pillanat arra, hogy cselekedjünk! Tanácsos itt és most helyrepofozni életünket, mert, ahogy egy tibeti tanító mondta: „Holnap vagy a következő élet – ki tudja, melyik jön el hamarabb!” De azért semmi ok a pánikra. Van időnk. Ha állandóan rohanunk, hogy elcsípjük a buszt, hogy ne maradjunk le semmiről, hogy elkerüljük a főnök letolását, elrohan az életünk is. Inkább éljünk örömmel és derűsen, úgy, hogy közben figyelünk gondolatainkra, szavainkra és tetteinkre, a karma törvényének tudatában. Ahogy egy tibeti mester tanította: „Ha meg akarod ismerni a múltadat, akkor mérd fel jelen körülményeidet, ha tudni akarod, milyen lesz a jövőd, nézd meg mostani cselekedeteidet!”