Nyolcadik lecke.

Az erő kétélű kard. Az én ereje ellenőrizni és uralkodni akar.

A mágus ereje a szeretet ereje.

Az erő lakóhelye a belső én.

Énünk sötét árnyékként követ.Ereje mámorító, szenvedélyek rabjává tesz, majd végül rombol.

Az erő örök küzdelme az egységben ér véget.

Mielőtt Artúr kikerült Merlin védőszárnyai alól, rosszkedvűvé vált. Majd tizenöt évesen alig találkozott más emberekkel. - Azért vagy szomorú, mert közéjük kell menned? - kérdezte Merlin. - Hiszen végül is az ő fajtájukból való vagy! Artúr elkapta a tekintetét. - Szomorú vagyok, de nem ezért. - Hát akkor miért? - Szeretnék megkérdezni valamit, de nem tudom, hogyan. - Csak rajta! Artúr gondban volt. - Nem kapcsolódik egyik általad hangoztatott tanításhoz sem. De amit mindennél jobban szeretnék tudni, az az, ha megmondanád nekem... - és zavartan elhallgatott. - Talán azt szeretnéd tudni, milyen az, amikor az ember szerelmes? Artúr hálásan bólintott, amiért Merlin kisegítette szorult helyzetébó1. Az öreg mágus töprengett egy percig, azután így szólt: - Először is: semmi okod szégyenkezni, mert igazán fontos dolgot kérdeztél. De van valami a szeretetben, amit nem lehet szavakba foglalni. Most pedig gyere velem! Merlin elvezette Artúrt egy tisztásra, ahová besütött a nap. Kezében égő gyertyát emelt a nap felé. - Meg tudod-e állapítani, hogy ég-e vagy sem? - kérdezte. - Nem - válaszolta Artúr. A nap ragyogása láthatatlanná tette a gyertyalángot. - Figyelj! - mondta Merlin, és egy gyapotgombolyagot tartott a gyertyához, amely azonnal lángra lobbant. - Mi köze ennek a szerelemhez? - kérdezte a fiú. De Merlin nem válaszolt. Leszakított egy vad tárnicsvirágot, s nedvébó1 két cseppet Artúr ujjaira sajtolt. - Kóstold meg! - utasította. Artúr elfintorodott. - Nagyon keserű. Merlin a tóhoz vezette és kezet mosatott vele. - Most kóstold meg a vizet! - mondta. - Érzel benne bármi keserűt? - Nem - ismerte el Artúr. - De mi köze mindennek a szerelemhez? Merlin ismét nem válaszolt, csak mélyebbre vezette a fiút az erdőbe. - Ülj csendesen - szólt halkan. Artúr úgy tett, ahogyan mestere kérte. Kisvártatva néhány méternyire tőlük egy egér bújt ki a tisztásra. Azután egy árnyék jelent meg, s mielőtt az egér mozdulni tudott volna, lecsapott rá a sas, megragadta és elrepült zsákmányával a magas sziklák között lévő fészke felé. Artúr kitört teljesen összezavarodva: - Azt ígérted, a szerelemről tanítasz! Mi köze van ennek a szerelemhez? - Hallgass ide! - szólt a mester. - Mint a gyertya lángja a napfényben, úgy oldódik fel én-ed a szerelem mindent el-söprő erejében. Ahogyan a keserűség már nem érződik a vízben, életed keserűsége is olyan lesz, akár a legédesebb és legfrissebb víz, ha egyszer feloldódik a szerelemben. Mint a sas zsákmánya, saját fontosságod is csak szemvillanásnyi lesz, ha egyszer magával ragad a szerelem.

A LECKE MEGÉRTÉSE

A szeretet ereje a tisztaság ereje. A szeretet szót sokféle értelemben használják, de a mágus számára szent szó, mert számára a szeretet minden tisztátalanságot feloldó, és csak az igazat, a valódit hagyja meg. - Amíg félsz, nem tudsz igazán szeretni - figyelmeztet Merlin. - Amíg harag lakozik benned, nem szeretsz igazán. Amíg önző vagy, nem vagy képes igazán szeretni. - Akkor hogyan szerethetek?! - kérdezte Artúr, mert eszébe jutott, hogy a félelem, a harag és az önzés olykor magukkal ragadják. - Nos, éppen ez a titok - válaszolt Merlin. - Bármennyire tisztátalan vagy is, a szeretet felkutat és megmunkál, hogy szeretni tudj. A szeretet megkeresi a tisztátalanságot, hogy kiégethesse Azt. Nincs szeretet nélküli személy, csak olyanok varrnak, akik nem érzik a szeretet erejét. A szeretet láthatatlan és mindig jelen lévő. Több, mint érzelem vagy érzés, több, mint élvezet vagy önkívület. A mágus szerint a szeretet a levegő, amit belélegzünk, a minden sejtet elérő keringés. Egyetemes forrásából mindent táplál. Ez a végső erő, mert erőszak nélkül bármit megvalósít. Még a szenvedésben, az én és az értelem látókörén kívül is tovább hat a szeretet. Hatalmával összevetve, minden más erő gyenge. - Olyan hatalmas vagy, mint egy király? - kérdezte Artúr Merlint. - Mibó1 gondolod, hogy a királynak bármiféle hatalma van? - kérdezett vissza Merlin. - A király a hatalmát az alattvalóitól kapja, akik bármikor fellázadhatnak és megfoszthatják őt attól. Ezért él minden király rettegésben: amit birtokol, valójában csak kölcsönben van nála. Az ország legszegényebb alattvalója is gazdagabb a királynál, amíg csak hatalmát oda nem adja, és meg nem hajol neki. Az igazi erő bennünk van. Aki a világot a szeretet belülró1 jövő fényében látja, az télelem nélkül, megingathatatlan békében él. A szeretet sok titka kívül marad az emberek figyelmén, Ahhoz, hogy szeretetet kapj, először adnod kell. A másik ember feltétel nélküli szeretetéhez te sem állíthatsz feltételeket az ő számára. Először meg kell tanulnod magadat szeretni, csak azután tudsz másokat szeretni. Többnyire mindez magától értetődőnek tűnik! Miért nem eszerint élünk?! A mágus szerint a szeretetet ki kell bontani, ki kell szabadítani a harag, a félelem és az önzés rétegei alól, mert ezek elhomályosítják, mint valami elöregedett lakk. Ahhoz, hogy életed szerető élet lehessen, meg kell tisztítanod a jelenlegi életedet. A szeretetnek nincs jcí vagy rossz megközelítése. - A szeretetet kétségbeesetten kereső ember egy halra emlékeztet, amelyik kétségbeesetten keresi a vizet - mondta Merlin. Az élet olykor szeretetlennek tűnhet, de valójában a befogadó személy, nem pedig a "kinti világ" foszt meg bárkit a szeretettót. Ahhoz, hogy életedben teljes és megingathatatlan alapkó1cént legyen jelen a szeretet, először meg kell határoznod, mit értesz ezen a fogalmon rna. Legtöbbünk szerint a szeretet valaki máshoz való vonzódás, tápláló erő, ami az elfogadottság érzését adja, öröm és gyönyörűség, erős érzés vagy érzelem. Bár a szeretet valamennyire jelen van mindezekben, a mágus szerint legjobb esetben is csak töredékes meghatározásnak tekinthetők. - Annak a szeretetnek, ahogyan azt ti, halandók meghatározzátok, idővel szükségképpen el kell halványodnia és végül e kell pusztulnia - magyarázta Merlin. - A ti úgynevezett szeretetetek jön és megy. Egyik vágyott tárgyáról a másikra vált. Könnyen gyűlöletbe fordul, ha vágyai meghiúsulnak. Az igazi szeretet változatlan, nincs tárgya, és nem változhat át másik érzelemmé, mert már kezdetben nem volt érzelem. Ha elhagyod a szeretet minden felszínes formáját, mi marad? A válasz az önelfogadás körül kezd bontakozni. Belső erő lévén, a szeretetet először saját magadban fedezheted fel, amint terád irányul. - A halandók lázasan, nyugtalanul és aggódva forgolódnak a szeretet körül - mondta Merlin. - Ha nem kapják meg azt, akit szeretnek, úgy hiszik, meghalnak. De a szeretet, az igazi szeretet nem okozhat nyugtalanságot, mert sosem indít kifelé. A leginkább vágyott, szeretett lény is csak önmagad kiterjesztése. A valakitől remélt szeretet csak a saját tudatosságodat veti alá a korlátoknak. A mágus számára minden szeretet belülrő1 fakad. - Ez hihetetlenül önzőnek hangzik - vitatta Artúr. - Összekevered a belső világot az énnel, pedig a belső valójában a lélek - válaszolt Merlin. - Az önzés az énből ered, amely mindig birtokolni, ellenőrizni és uralkodni akar. Amikor ez az én azt mondja, "szeretlek, mert az enyém vagy", az uralkodásról és a birtoklásról jelent ki valamit, nem pedig a szeretetről. Akik igazán megtanultak szeretni, először is megszabadultak minden önzéstől. Így egészen új tapasztalás nyílt meg előttük. - Az milyen? Megismerem-e valaha? - kérdezte Artúr. - Egyszer, amikor már túljutottál a lázas nyugtalanságon, majd pici fényt fedezel föl a szívedben. Kezdetben csupán szikrányi, azután, mint a gyertya lángja, s a végén lobogó máglyává nő. Amikor ráébredsz erre, a lángok eltakarják a Napot, a Holdat és a csillagokat. Abban a pillanatban majd kizárólag a szeretet tölti be az egész világmindenséget, mégis benned, a te szívedben lesz mindez.

A LECKE MEGÉLÉSE

Az én félreállításának megtanulása lépésenként történik. Az elszigeteltség, a félelem, a megszokás, az önzés és a düh sok-sok rétege akadályoz bennünket abban, hogy a szeretetet úgy éljük meg, ahogyan azt a mágus ismeri. Vezető szerep jut az észnek ebben a tanulási folyamatban, hogy a szeretetet egyetemes erőnek tekintsük. Ha az ész vállalja az új távlatot, az érzelmek és a hiedelmek majd követik. Mi az értelem új szempontjának alapja? Egyszerűen az, hogy a szeretet ereje mindenhol jelen van, és hidd el, a te életedben is rendet és békét hoz létre. Próbáld ki a következő gyakorlatot: menj ki éjszaka a szabadba, és tekints a föléd boruló csillagos égboltra! Századok óta nézik az emberek, és álmélkodnak csodás szerkezetén és szépségén. Amikor a csillagos égre tekintünk, a természet rendjének tökéletes megnyilvánulását látjuk. Rácsodálkozhatunk az idő végtelen folyamára, ami az évmilliók során a világmindenség minden életét magában hordozta az első hidrogénatom kialakulásától, a csillagok keletkezésén át a DNS megjelenéséig. Ez az óriási időtartam nincs fonalra fűzve. Az információ és az energia minden része úgy fejlődött, hogy ha ma megfigyelőként a kozmoszba tekintesz, ott látod a teljes múlt élő képét. A világmindenségben lévő erők minden elképzelhetőnél hatalmasabbak, mégis azok a folyamatok, melyek a hidrogénatomokat, a csillagokat vagy a DNS-t létrehozták, rendkívül finomak. A dolgok alakulhattak volna másképpen is, hiszen a lehetőségek száma végtelen, s akkor az a valami, amit most saját magadnak mondasz, nem jött volna létre. A szervezettség és az értelem tartják egyensúlyban a folyamatokat. A mágus szerint rend nem jöhet létre összevisszaságból, a rend már benne van a teremtésben. Az űrben száguldó titáni erők nem harcolnak egymással, valamennyien létezhetnek és alakulhatnak a természet növekedési irányai szerint. Most rakjuk össze mindezeket a tulajdonságokat: rend, egyensúly, fejlődés és értelem. Ez a szeretet meghatározása! Nem valami népszerű eszme, hanem a mágus szeretetfogalma, az életet fenntartó és tápláló erő. Ezen a szinten kezdi felfogni az értelem a szeretet valódi erejét. Manapság hozzászoktunk az összevisszasághoz, ahhoz, hogy az életet, állandóan ingatagnak és veszélyben lévőnek tekintsük. Pedig az élet története azt bizonyítja, hogy eddig már átvészelt évmilliókat, és a soha nem veszélyeztetett mély értelem által állandóan megteremtette a saját túlélése feltételeit. Mindegy, milyen ridegek a feltételek, maga az élet elpusztíthatatlan! Ezt a meglátást a saját életedre is alkalmazhatod. Gondolj annak legkezdetére: amikor annyi akadály ellenére egyetlen hímivarsejt megtermékenyítette anyád méhében a petesejtet! A mai léted kizárólag ennek a függvénye. Pusztán ennek a bekövetkeztére alig volt esély, és mégis minden erőfeszítés nélkül megvalósult. Hasonlóképpen, a környezet millió támadást intézett szennyezés, sugárzás, esetleg a sejtekben lezajló téves mutációjával ellened a fogantatásodtól mind a mai napig. Ezek közül bármelyik megfoszthatott volna a túlélés esélyétől. Mégis a benned lévő értelem és rendező erő minden erőfeszítés nélkül túljutott ezeken az akadályokon. Ezzel megcáfolta a tudat meggyőződését, miszerint az életet csak küzdelemmel lehet fenntartani. Valójában a tudat nem képes előre látni vagy megtervezni az élet születését, fenntartását és sok-sok veszélytől való védelmét. Ha ez az erőfeszítés nélküliség működni tud a tudattalanban és a sejtek szintjén, miért ne lenne képes erre a tudatos rétegben? El tudod képzelni magadat, amint az élet hullámának taraján lovagolsz? Mert tulajdonképpen így teszel minden pillanatban. Személyes, gondolkodásra, érzésre és cselekvésre indító ösztönzéseid olyanok, mint a hullám taraja, örökké előre visznek a jövő felé, s mindig megújulnak alulról. Az életet fenntartó szeretet hullámzása hasonló az egyes hullámokban megújuló óceán mozgásához. Amint átláttad, ez a bizalom kezdete lesz. Ha a titáni erők, mint például a gravitáció vagy a csillagokat fűtő óriási energiák - tudnak együtt, egymás elpusztítása nélkül létezni a te életed is fennmarad. A félelem és a kétség azt mondatja veled, hogy ez nem lehet igaz. A küzdelemre vonatkozó mély meggyőződésünk szerint, ha nem harcolnánk a túlélésért, akkor a természet közömbössége eltaposna. A mágus más utat nyit meg előttünk, olyan világba hív, ahol a félelem, az erőszak és a rombolás csak a saját téves hiedelmeink tükröződése. Az idő során kibontakozó bizalom fényében majd rájössz, hogy a világmindenség kivételezett gyermeke vagy: tökéletes biztonságban, támogatottságban, szeretetben.

Hetedik lecke.

Ha megtisztítod az érzékelés ajtaját, látni kezded majd a láthatatlant, a mágus világát.

A benned levő életforráshoz járulhatsz tisztulásért és átalakulásért.

A tisztulás az életed mérgeitől való megszabadulást jelenti: szabadulást a mérgezett érzelmektó1, a mérgezett gondolatoktól, a mérgezett kapcsolatoktól.

Bármely élő - szilárd vagy szellemi - szervezet, közvetlenül is észlelhető energiakötegekből áll.

Egy napon, amikor álmos, nyári hangulatban Merlin és Artúr a folyó partján heverésztek, Merlin megszólalt: - Kisfiú koromban, a réges-régi jövőben olvastam egy verset. Kíváncsi vagyok, mit szólsz hozzá? Artúr úgy tett, mintha aludna, arcát a kezével takarta el a júliusi nap sugarai elől. Valahányszor Merlin úgy beszélt a jövőről, mint a múltról, a fiúnak nagy erőfeszítésébe került követnie. - Ne csinálj úgy, mintha nem hallanál - folytatta Merlin -, mert ez a vers túl szép ahhoz, hogy ne is figyelj rá! Mi történik, ha alszol, S mi történik, ha álmot látsz? S mi történik. ha álmodban a mennyben jársz, és leszakítasz egy különös, gyönyörű virágot? S mi történik, ha felébredvén a virág ott a kezedben? Nos, mi van akkor?

A LECKE MEGÉRTÉSE

Amikor ébren vagyunk, figyelmünk az anyagi világ látványaihoz és hangjaihoz tapad, így könnyen hisszük fizikai testünket az egyetlen létező testnek. Mi a test? A legtágabb meghatározás szerint a sejtek együttese, melyek egy nagyobb egységet képeznek. A test több, mint az alkotórészek összessége, cselekedni és érezni tud, ami az önálló sejtek számára lehetetlen. Alkalmazzuk ezt a meghatározást most egy másik, szokatlan területre: az érzelmekre! Nap mint nap a sejtekéhez hasonlatos különálló érzelmeket élünk meg. Ha ezeket mind összerakjuk, megkapjuk az érzelmi testet. Érzelmi tested elsősorban élő történelme mindannak, amit szeretsz és nem szeretsz, a félelmeidnek, a reményeidnek, a vágyaidnak stb. Ha érzelmi testedben lépnél be egy szobába, a barátaid azonnal felismernének, mert érzelmeink személyiségünk jelentős részét képezik. Egyediségünk létrehozásában még számos - szintén láthatatlan - test vesz részt. Ilyen a tudásból keletkező tested, amely születésedtől veled növekszik. Nevezzük ezt szellemi testnek! A tudás finomabb réteg, mint az érzelmek, mert el-vont elképzelések alkotják. De még finomabb réteget jelent a saját életed okával és értelmével, a léttel, az élet természetével kapcsolatos hited. Nevezzük ezt ok-testnek! Ez teszi lehetővé, hogy megértsd a létet. Ebben találhatók az emlékezés és a vágyakozás legmélyebb gyökerei. Mindezek csak rád jellemzőek. Ha szellemi testben vagy ok-testben lépnél be egy szobába, rögtön felismerhető lennél. Az önazonosság, a személyiség, az "én-érzés" e testek tudatosításából fakad. A mágus jól tudja, hogy az "Én" ragyogása a legbelsőbbtől kifelé árad, a legdurvábbig, A veled azonos ént először is a hiedelmeid és az élet okának megragadása (ok-test) alkotja, majd az alapra épülnek a gondolataid (szellemi test) és az érzelmeid (érzelmi test). Csak a sor végén kel életre a fizikai test. Mint Merlin mondta: - A halandók azt hiszik, hogy fizikai szerkezetek, amelyek megtanultak gondolkodni. Holott valójában gondolatok, amelyek megtanultak fizikai szerkezeteket létrehozni.

A LECKE MEGÉLÉSE

E tudás óriási jelentőséggel bír a gyakorlatban. Ha úgy gondolod, hogy főleg és elsősorban fizikai létező vagy, egészen másként fogod berendezni az életedet, mint az, aki - a meggyőződése szerint - elsősorban szellemi lény. Egy ízben Artúr és Merlin hazatérőben voltak a Qvesting Wodeban, a mágus birodalmához tartozó mély erdőben tett vándorútjukról. Mint lenni szokott, az erőfeszítés után Artúr a mesterénél jóval fáradtabb volt, és ledőlt szunyókálni egy fa tövébe. Még szinte be sem hunyta a szemét, máris erezte, hogy valaki oldalba bökte. - Mi van? - morogta álmosan. - Hagyj aludni! Merlin ismét megböködte a mogyoróvesszővel, és a fejét csóválta: - Szükség van az erődre az út utolsó szakaszán! Ha szundítasz egyet, kimerült leszel. - Kimerült? Éppen ezért akarok elszundítani - válaszolt Artúr. - De hiszen sokkal többet dolgozol álmodban, mint amennyit ébren valaha is tevékenykedtél! - jegyezte meg Merlin. Jól tudta, mivel kelti fel Artúr kíváncsiságát, aki némi mocorgás és forgolódás után, valóban felült a fa alatt a puha fűben. - Milyen munkát végzek álmomban? És miért nem tudok róla? - kérdezte. - Ó, mindenfélét - szólt Merlin egyszerűen. - Amikor alszol, a fizikai tested pihen, és helyreállítja önmagát. Álmodban az érzelmi tested éli meg a vágyaidat, a félelmeidet, a reményeidet, a fantáziálásodat. Ok-tested visszatér a fény birodalmába, amit az emberek Mennynek neveznek. Egyesek ébredés után, hirtelen szinte a semmiből rájönnek valaminek a megoldására, vagy nagyszerű ötletük támad. Mindezzel csak helyreállítod a bonyolult összhangot a két-féle tested között. Éppen ez a legalkotóbb tett, amit valaha véghezvihetsz: önmagadat alkotod. Megszámlálhatatlan - látható és láthatatlan - rétegben zajlik. Elrendezi a világegyetem minden értelmét, belesűríti az évmilliók összes tudományát az élet másodperceibe. Nem veszed észre, hogy a mindenség története vezetett bennünket ehhez a pillanathoz? A teremtés kedves gyermekei vagyunk, és mindez nekünk készült -, magyarázta Merlin a tanítványának, Ha igazi gyökereid inkább a finom, láthatatlan világban vannak, s nem a fizikai valóságban, akkor tested valójában nem sejtekből épül. Nem azok jelentik az élet építőköveit, sem az atomok és a molekulák, amelyekre a sejtek épülnek. A testet a DNS-ben elraktározott, információnak és energiának nevezett láthatatlan absztrakciók építik fel. De a mágus még mélyebbre hatol a láthatatlan világába, mivel tudja, hogy legmélyebb meggyőződésed képezi a legerősebb alkotóerőt. Fizikai tested a DNS-ben hordozott sürgető, éltető erő nyomán jött létre. Ennek indító lökése nélkül az információ és az energia halott maradt volna. Hasonlóképpen gondolataid és érzelmeid is az értelem láthatatlan kisugárzásából erednek, s így építik fel a legfinomabb testedet, az ok-testet. A mágusok szerint azért megyünk esténként aludni, hogy a napi ébrenlét és tevékenység erőfeszítése után a különböző testeinket ismét rendezni tudjuk. A legfinomabb munka csendben zajlik. Ha valaha egy pillanatra gondolatok, vágyak és érzések nélküli csend van benned, ne tekintsd ezt szórakozottságnak! Ilyenkor tudatod kisurran a fizikai, érzelmi, szellemi és ok-testek közötti résen. A mély csendben visszatérsz valamennyiünk ős okához, a tiszta Léthez, ahol bepillanthatsz a teremtés méhébe, megláthatod minden volt, van és lesz forrását, s ez önmagad vagy.

Hatodik lecke

A mágus tudata a mindent magába ölelő tér.

Az e térben lévő tudás örök és mindig áramlik.

Századok tudása van jelen a felfedezések pillanataiban.

Energia fodrokként élünk az energia hatalmas óceánjában.

Ha az ént félreállítod, hozzáférsz emlékeid teljes tárházához.

Egy reggel Artúr korán ébredt, didergett fekhelyén és azt vette észre, hogy Merlin a barlang túloldaláról őt Egyeli. - Rossz álmom volt - motyogta Artúr. - Azt álmodtam, hogy én vagyok az utolsó ember a Földön, erdőkben és utcákon vándorolok, de rajtam kívül sehol nincs senki. - Ezt álmodtad? - kérdezte Merlin. - Ne hidd, hogy ez álomi Te vagy az utolsó ember a Földön. - Hogyan? - kérdezte Artúr. - Véleményed szerint a Földön élő egyetlen ember egyben az utolsó ember is, ugye? - Igen. - Nos, önképed felöl nézve, amelyet majd a későbbi korokban énnek (egónak) neveznek, te vagy az egyetlen. - Hogy mondhatsz ilyet? Te meg én együtt vagyunk itt, nem? Jártunk falvakban és a városokban, ahol emberek ezreinek kell élniük! 60 Merlin azonban a fejét rázta. - Ha őszintén magadba nézel, mit látsz? Egy tapasztalatokból álló lény vagy, akiben minden folyamatosan emlékké válik. Amikor azt mondod, hogy "én", akkor erre az egyedi tapasztalat-együttesre utalsz, a senki mással meg nem osztható egyéni történetedre. Semmi sem sajátabb, mint az emlékek. Te meg én ugyan együtt jártunk, mégis külön utakon lépdeltünk. Nem tudok úgy egy virágra nézni, hogy ne legyenek a tieidtó1 elkülönülő élményeim. Egyetlen könnyet vagy nevetést sem oszthatunk meg igazán egymással. Amikor Merlin elhallgatott, Artúr szomorúnak tűnt. - Ez úgy hangzik, mintha mindenki a végsőkig egyedül lenne - szólt a fiú. - Nem én állítom ezt - válaszolt Merlin. - Az én (ego) működése tesz magányossá: olyan világba zár, ahová senki más nem jut be. - Tanítványának zavarát látva, Merlin szelídebb hangon folytatta. - De az én-t félre lehet állítani. Gyere velem! - Felkelt és kivezette Artúrt a barlangból, ahol a pirkadat előtti ég tele volt csillagokkal. - Mit gondolsz, milyen messze van az a csillag? - kérdezte a Szíriuszra mutatva. Nyár közepe lévén, az ragyogóan és alacsonyan állt a horizont fölött. - Nem tudom. Azt hiszem, messzebb van, mint amennyit meg tudok mérni, vagy akár el tudok képzelni - válaszolta Artúr. - Merlin a fejét rázta. - Nincs távolság. Gondolj bele: ahhoz, hogy lásd a csillagot, a fényének be kell jutnia a szemedbe! A fénysugarak folyamatosan, láthatatlan hidat alkotnak áramlanak innen oda, s onnan ide. Mi más a csillag, mint fény? Ha tehát fény van itt is, meg ott is és a köztünk lévő hídon is, akkor nincs elkülönültség közted és a csillag között. Mindketten részei vagytok ugyanannak a megszakítás nélküli áramlásnak. - Túl távolinak tűnik. Végül is nem vehetem le az égről - tiltakozott Artúr. Merlin vállat vont. - Az elkülönültség csak illúzió. Te meg én meg bárki más különállónak tűnünk, de csak azért, mert éned elkülönültnek és magányosnak tekint. De biztosíthatlak, ha félreraknád az énedet, mindannyiunkat egyetlen fénymezőben, a tudat terében látnál! Ez a tér mindenütt jelenvaló és láthatatlan hidat képez minden létező között. Nincs olyan részed, ami ne lenne mindenki másé is, csak hát az én másként látja. Haladd meg az én-t, és a tudat egyetemes óceánjába merülsz! - Artúr töprengő képpel szólt: - Majd gondolkodom azon, amit mondtál. - Tedd azt! - ásított Merlin. - Én még alszom egy sort - s ezzel visszament a meleg és kényelmes barlangba. - Mi-előtt visszafeküdnél, kérlek, akaszd vissza azt a micsodát! - Mit? - Artúr lepillantott a lábához és döbbenten látta, hogy a Szíriusz ott hever előtte.

A LECKE MEGÉRTÉSE

Mint már láttuk, az én válogat a tapasztalatok között, sőt némelyeket el is utasít. Így az én szétválasztást hoz létre, mivel minden kiválasztással és kiemeléssel rés keletkezik. Rés van közted és az elutasított valami között. Közted és közöttem is, mert élményeink nem azonosak: az én-ünk elválaszt. Tény és valamennyien elfogadjuk, hogy élményeinket nem - vagy legalábbis a maguk teljességében nem - lehet megosztani. Nem léphetek be minden érzelmedbe, félelmedbe, vágyadba és álmodba, ahogyan te sem az enyéimbe. A legtöbb, amit tehetünk, hogy közlési hidakat építünk, bár ezek gyakran túl gyengének bizonyulnak. A legsajátabb és legszemélyesebb birtokod - emlékeid és tapasztalataid tár-háza - a születésed óta egyedülléthez és szétválasztottsághoz vezet. A mágus soha nem elszigetelt, mert az éri nincs jelen abban, ahogyan a dolgokat látja. Az én alatt most a személyesnek, a megoszthatatlannak tűnő ént értem. Merlin egyszer azt mondta a gyermek Artúrnak: - Igyekezz elfelejteni engem, ha lehet! - Micsoda? - kiáltott fel döbbenten Artúr. - Soha nem foglak és nem is akarlak elfelejteni! - aggódás töltötte el, hátha Merlin valamiképpen elutasítja őt. - Te el akarsz felejteni engem? - kérdezte kisvártatva. - Teljes mértékben - válaszolta Merlin nyugodtan. - Nézd, azt szeretném, ha barátok lennénk! De ha emlékeimben őrizlek, mit őrizhetek? Nem téged magadat, hanem csak az élettelen képedet. Az emlék semmi többet nem hordoz: a valamikor élő valóság holt képpé válik. De amíg napról napra el tudlak felejteni, akkor valahányszor felébredek, mindig újra téged veszlek észre. A valós énedet látom, megszabadítva a régi képektől. Az én félreállítása tehát az emlékek félretételét jelenti. Ha az ember egyszer ezt megtette, soha többé nem magányos. Az egyéni ész leszűkíti a tudatot, akárha kémlelőnyíláson át néznénk a világot. A mágus világában mindenki ugyanannak az egyetemes tudatosságnak részét alkotja. Ez örökké árad, és minden gondolatot, érzelmet és élményt magába ölel. - Egyetlen személyként az óceán egyetlen cseppje vagy, de az egyetemes tudat részeként te vagy az egész óceán - tanította Merlin. - Egy-egy csepp beleolvad és elvész az óceánban? - kérdezte Artúr. - Nem, az egyént még a tudat óceánjának megtapasztalásával sem lehet megsemmisíteni - nyugtatta meg Merlin. - Lehetsz egyszerre önmagad és a Mindenség. Ez misztérium, mégis így van.

A LECKE MEGÉLÉSE

Mindannyian ragaszkodunk az emlékeinkhez, mert azok határoznak meg bennünket. A különállás megszüntetéséhez meg kell ismernünk az emlékek igazi természetét. Gondolj valakire, akit jól ismersz: a feleséged re, a testvéredre vagy egy barátodra! Gondolatban hívd magad elé, az-tán kérdezd meg magadtól, mit tudsz valójában erró1 az emberről! Haladd meg az egyszerű tényeket, mint például a szeme színe, a súlya, a foglalkozása vagy a lakcíme! Gondolj a személyesebb jellemzőire, arra, hogy mit kedvel és mit nem, az élénk emlékekre és a kölcsönhatásokra! A gyakorlat végén talán megállapíthatod, hogy az adott személy pontos leírását állítottad össze. Mégis mindaz, amit felsorakoztattál, az emlékeidbó1 származik: a te saját szemszögedbó1 írtad le az illetőt. Egy másik nézőpontból ugyanezt a személyt tökéletesen ellen tétesen is le lehetne írni. Ami számodra kedves, az más számára taszító lehet, ami neked emlékezetes, azt valaki más régen elfelejthette. Be kell majd látnod, a leírásodban minden teljesen viszonylagos. Amit te képzelsz a magasról, az másnak csak alacsony vagy átlagos lesz, a szerinted súlyosat ő könnyűnek tekintheti, a szó1cét sötétnek, a barátságost barátságtalannak stb. Valójában a saját látásodat írod le, nem pedig az adott személyt. Sőt, az adott személyről lévő élményeid kizárólagosan a tieidek, s így a személyleírásod még inkább egyéni. Ha pedig mindaz, amit egy másik emberről gondoltál, kiderült, hogy áttételesen rólad szól, akkor az emlékek végképp az elszigetelődést szolgálják. Egyéni látásmódunk nyomán feldaraboljuk a világot, elszigetelt cellákat hozunk létre, ahová senki más nem juthat be. Mivel látásmódod viszonylagos, nem mondhatod valósnak. A valóságnak nincs szüksége nézőpontra, egyszerűen csak van. Miközben magánvilágunkban időzünk, alig találkozunk a valódi világgal. Az érzékek otthona nem-valós világ, hiszen a valós világ a mágusé. Csupán az emlékek függönye mögött fedezheted föl a valóságot!

Ötödik lecke

A mágusok nem hisznek a halálban.A tudatosság fényében minden élő.

Nincsenek kezdetek és végek.A mágus számára ezek csupán a képzelet alkotásai.

Ha egészen élő akarsz lenni, meg kell halnod a múlthoz képest.

A molekulák felbomlanak és eltűnhetnek, de a tudat túléli hordozójának pusztulását.

Minden Merlinről szóló történet - még a legzavarosabb is - természetesnek veszi, hogy ő visszafelé élt az időben. Ez saját korában sok megrökönyödést váltott ki a halandók köréhen. - Vigyázz! - kiáltott az öreg mágus egy másodperccel azután, hogy Artúr magára rántotta a forrásban lévő vizet. Megjelent egy temetésen, és álla alatt megcsipkedte a holttestet, mintha újszülött kisbaba lett volna. Sőt, a falubeliek elbeszélése szerint, látták időként, amint Merlin a temetőben keresztelői ajándékokat osztott szét a fejfák között. - Megmagyaráznád, miért élsz visszafelé az időben? - kérdezte őt egyszer Artúr. - Mert minden mágus így él - válaszolta Merlin. - De miért van? - Ezt választottuk. Sok előnye van. - Egyiket sem látom - vetette ellen Artúr, s Merlin olyan különös szokásai ötlöttek eszébe, mint a lefekvés előtti reggeli. - Figyelj, megmutatom! - mondta Merlin, és kivezette Artúrt a kristálybarlangból. Forró nyári nap volt, a nap épp a fejük felett állt, s a vadrózsák szinte a földre lankadtak. Merlin ősút nyomott a fiú kezébe, és így szólt: - Áss egy árkot innen arrafelé, s addig ne hagyd abba, amíg nem szólok! Artúr nekiveselkedett a feladatnak, teljes erővel ásott, aztán amikor már nagyon kimerült volt, és Merlin még mindig nem szólt, kérdezte: - Elég hosszú már? Merlin megnézte a mintegy 3 méter hosszú és 60 centi mély árkot. - Igen, éppen elég - mondta. - És most töltsd be megint! Artúr ugyan megszokta, hogy engedelmeskedjék, de ez az utasítás nagyon nem volt a kedvére való. Izzadva és morcosan erőlködött a tűző napon, míg csak az egész árkot be nem temette. - Most pedig ülj mellém! - szólt Merlin. - Mi a véleményed az elvégzett munkáról? - Hogy értelmetlen volt! - tört ki a fiú. - Pontosan, s így áll a dolog a legtöbb emberi erőfeszítéssel. De az értelmetlenség csak többnyire túl későn derül ki, már a munka elvégzése után. Ha te is visszafelé élnél az időben, tudtad volna, hogy értelmetlen dolog megásni az árkot, s neki se kezdtél volna.
A LECKE MEGÉRTÉSE
Az Artúr-mondakör elbeszélései egyszerűsítenek, amikor azt állítják, hogy Merlin visszafelé élt az időben. A régi mesélők szívesen okoztak megdöbbenést, s a hallgató, aki igyekezett megfejteni, mit jelenthet visszafelé élni az időben, igencsak álmélkodott Merlin különös lényén. Ennek eredményeként néhányan prófétának vagy jövendőmondónak tekintették. Minden prófétáról azt állíthatnánk, hogy visszafelé él az időben, hiszen még meg nem történt dolgokról beszél. De mélyebb értelemben a középkori gondolkodó számára, ha valaki visszafelé él az időben, azt a jelentést hordozta, hogy az illető ellene szegül az élet és a halál természetes ciklusának. Ha valaki napról napra fiatalodik, az kiszabadult a minden élő öregedését és halálát jelentő, megváltoztathatatlan törvény hatalma alól. Úgy tűnik, a mágus akkor születik meg, amikor kilép a világból, ha ugyan egyáltalán meghal. Ennek megértéséhez föl kell dolgoznunk a varázslók gyakorlatát. - Ti halandók a Haláltól veszitek a neveteket is - mondta Merlin a kristálybarlangban. - Halhatatlanoknak hívnátok magatokat, ha az Élet alkotásainak hinnétek önmagatokat. - Ez nem igazságos - tiltakozott Artúr. - A halált nem mi választottuk! Arra ítéltettünk. - Nem, csak egyszerűen megszoktátok. Valamennyien megöregszetek és meghaltok, mert láttok másokat megöregedni és meghalni. De ha egyszer eldobod ezt a megunt szokást, kiszabadulsz az idő hálójának rabságából. - Eldobni a halált? Hogyan? - akarta tudni Artúr. - Először is menj vissza a szokás forrásához! Itt egy cseppnyi téves okfejtést találsz, s ez győzött meg arról, mi-szerint legfőbb tulajdonságod a halandó voltod. Minden tévhit téves érvelésben gyökerezik. Azután keresd meg a hibát a logikai okfejtésben, és vágd ki! Nagyon egyszerű. Artúrt a legenda úgy tartja számon, mint aki "király a múltban és a jövőben" és ő is kitört a halál bűvköréből. Mit talált vajon? Mi a mágusok szerinti téves logikai lépés a halandóság mögött? Alapvetően a testünkkel való azonosulásunk. Az emberi test megszületik, megöregszik és meghal. Tévedés azonosulnunk ezzel a folyamattal, de ha egyszer magunkévá tettük ezt a logikát, bennünket magunkat is halálra ítél. A halandóság bűbájának fennhatósága alá kerülünk, s nem marad más választásunk, mint elfogadni a halált. Ahhoz, hogy megtörjük a varázst, önazonosságunkat az időköz kötöttből át kell tennünk az időtlenségbe. Ezért indul a mágus utazásra, hogy felfedezze az időre vonatkozó igazságot: ez a valódi jelentése annak a mesének, miszerint Merlin visszafelé élt az időben. Nyomon akarta követni az időt egészen annak gyökeréig.
A LECKE MEGÉLÉSE
A mágus tapasztalatában az idő csupán a mennyiségekre bontott örökkévalóság. - Valamennyiünket az időtlenség vesz körül - állította Merlin. - A kérdés csak az, hogy mit kezdünk vele? Az időtlen apró darabokra való felszabdalása hozza létre az időt, s mindmáig ez a jellemző ránk. Számunkra az idő az események egymásutánjában halad. Az órák másodperceket, perceket, órákat tiktakolnak, így mérik a múltból a jelenen át a jövőbe vezető hosszú menetelést. Az időnek eme elképzelését mozdította ki a holtpontjáról Einstein, amikor az idő relativitását, gyorsulását és lassulását bizonyította. Ugyan Einstein némileg hasonlított Merlinhez, minden valószínűség szerint kicsit átcsusszant a mágus világába, s onnan hozta magával ezt a meglepő elképzelést. Érezte a relativitás elméletét, mielőtt még matematikailag bizonyítani tudta volna. Az időt valamennyien viszonylagos és folyékony dolognak éljük meg: minden örömteli tapasztalás felgyorsítja, minden fájdalmas pedig lelassítja. A szerelem egy napja csak másodpercnek, de a fogorvosi székben eltöltött óra örökkévalóságnak tűnik. Vajon az idő ilyen új elképzelése valóban megszabadítana a haláltól? A mágus szerint a halál csupán hiedelem. A relativitás megengedi, hogy megkérdőjelezzük a lineáris időbe vetett hitünket. Hozhatunk más példákat is, amelyek megkönnyítenék a halhatatlanságba vetett hitünket. Például ha a világegyetemet energiaraktárnak tekintjük, akkor az energia szempontját tekintve soha semmi nem hal meg, mert az energia nem elpusztítható. Energiaként mindig itt leszel! - Én nem akarok energia lenni - tiltakozott Artúr, ami-kor a fenti logikával szembesült. - Ez a te végzetes hibád - mutatott rá Merlin. - A jelen testeddel azonosulsz, s azt hiszed, szükséged van valamilyen alakra. Mivel az energia alaktalan, nem tudod elképzelni, hogy te magad az lehetsz. Pedig csak arra mutattam rá, hogy az energia nem születik, hanem van, nincs kezdete és vége. Amíg nem szakítasz azzal az elképzeléssel, hogy kezdeted van, sosem találod meg lényed halhatatlan részét, ami nem születik és nem is hal meg soha. Látva a fiú csalódott képét, Merlin még biztatóan hozzá-tette: - Ne félj, nem rablom el a testedet, hogy alaktalanná tegyelek! Csak meg kell látnod az alaktalant az alakban, s akkor a halandóság közepette is tiéd lesz a halhatatlanság. A molekulák alakulnak és felbomlanak, visszatérnek az atomok őstengerébe. A tudat viszont túléli az őt hordozó molekulák halálát. A napsugár energiája falevéllé alakul, ami idővel lehullik, és talajjá lesz. Az állapotok változása sok határon jut át. A napsugár láthatatlan, míg a falevél és a talaj látható. A falevél él és növekszik, a napsugár pedig nem. A fény, a levél és a föld színe különbözik stb. Mindezen változások az agy szüleményeiként léteznek. Valójában a napsugárban lévő energia nem változik: fotonok és elektronok állandó játéka van minden mögött, függetlenül attól, hogy mi élőnek vagy halottnak tekintjük. A modern tudomány már átvezette gondolkodásunkat a meg-felelő új távlatba, most meg kell tanulnunk annak megfelelően élni. Az olyan látnoki gondolkodók, mint Einstein csak segíteni tudnak bennünket a szellemi határok átlépésében, de az érzelmi és az ösztönös gátakat nekünk magunknak kell lerombolnunk. A haláltól való érzelmi félelem ezen gátak egyike. A mágusok szerint a halált, mint jelenséget félelembe burkolták, bár ez a félelem annyira mélyen gyökerezik, hogy hatását nem is lehet rögtön látni. A következő, igen egyszerű gyakorlat segítségével azonban ki-ki felfedezheti saját magának. Ülj le papírral, ceruzával egy csendes, zavaró körülményektől mentes szobában! Tedd a tollad hegyét az első papírra és határozd el, hogy öt percig fel sem emeled! Írd le azt a mondatkezdést: "Félek attól, hogy..." majd fejezd be akarod szerint! Ne hagyd abba, hanem írd le újra ugyanazt a mondatkezdést, "Félek attól, hogy.." és megint fejezd be azzal, ami eszedbe jut! Amíg ezt csinálod, lélegezz lassan, kimérten, szünetet ne tarts! E légzésmóddal az ember megkerülheti a tudatos agyműködést, e nélkül sokkal nehezebb lenne elérni a félelem tudatalatti rétegét. Miközben a folyamatos, egyenletes, megállás nélküli ki-és belégzést végzed, folytasd tovább a gyakorlatot, fejezz be újabb és újabb "Félek attól, hogy.." kezdetű mondatokat! Ha sikerül felszabadulnod, és titkos félelmeidet is le mered írni, nehéz lesz abbahagynod a sort! Ha szabadon végzed ezt a gyakorlatot, gondolataidat az ellenőrzés kísérlete nélkül engeded kibontakozni, sok - a félelemhez kapcsolódó - különös és nem várt összefüggést fedezhetsz fel. E nem várt félelmek érzelmeket is hoznak majd magukkal, sőt dühöt, bánatot és nagy megkönnyebbülést. Töröld le kicsorduló könnyeidet! Engedd valamennyit felszínre jutni, térj vissza újra meg újra e légzésmódhoz és ne emeld fel tollad a papírról, amíg nem végeztél! Figyelmeztetés: ha rosszul érzed magad, hagyd abba! Jó lehet az is, ha a gyakorlat végén lefekszel és pihensz, ezzel visszajutsz a normális egyensúlyi helyzetbe. Tapasztalatom szerint ez a gyakorlat az első alkalommal a leghatásosabb, de bánisikor megismételhető. Mi köze van mindennek ahhoz, ahogyan a mágus a hal-hatatlanságot látja? Az, ha öt percet a fenti "félelemgyakorlatnak" szentelünk, azzal hitrendszerünk egy rétegét lehámozzuk. A halhatatlanság ott van az emberi élet legközepében, de számos ezzel ellentétes hitbó1 álló réteg borítja. Ezeket a hiteket mozgósítja a mindennapi élet: félelmeket, vágyakat, álmokat, öntudatlan társításokat élünk meg, s végül legmélyebb meggyőződésünk szerint, meg kell halnunk. A racionális ész valószínűleg védi ezt a tételt, mert azt állítja, hogy a halát mindenütt jelen van a természetben. Merlin így mondaná: - Nézd kicsit közelebbről a kétségeidet. A kétség mögött ott a kételkedő, a kételkedő mögött a gondolkodó, a gondolkodó mögött a tiszta tudatosság egy cseppje, melynek már ott kellett lennie minden gondolat megszületése előtt. Én vagyok a tudatosság e cseppje. Halhatatlan vagyok és nem hat rám az idő. Ne csak töprengj velem kapcsolatban, és vizsgáld, vajon elfogadj-e vagy elutasíts! Merülj a mélybe, hámozd le magadról a kétkedés rétegeit! Amikor végre találkozunk, tudni fogod, ki vagyok. És akkor halhatatlanságom nem puszta eszme lesz csupán, hanem élő valóság.